Facebook

3. szimfónia

BeethovenLudwig van Beethoven (1770-1827) egyik leghatalmasabb és leghíresebb, méretekben is lenyűgöző szimfonikus műve 1803-1804-ben készült, Beethoven barátainak tanúsága szerint eredetileg Bonaparte (akkor még első konzul) tiszteletére. Az alkotás bemutatójára 1805. április 7-én került sor Bécsben. Az első fennmaradt írásos kritika 1807-ből származik, melyben csodálattal írnak a szimfóniáról és töretlen sikeréről. 

Beethoven lelkes republikánus volt, abban az időben rendkívül nagyra tartotta Napóleont, s a legnagyobb római konzulokkal mérte össze. Amikor barátja meghozta neki a hírt, hogy Bonaparte 1804 májusában császárrá kiáltatta ki magát, Beethoven dühösen leszakította a már kész szimfónia címlapját. Ekkor nyerte a szimfónia végleges mai címét: „Hősi szimfónia egy nagy ember emlékének megünneplésére”.

A mű, mely az  „Eroica” névre is hallgat, alapgondolata a hősiesség, mint emberi magatartás. Nem portréja sem Napóleonnak, sem bárki másnak, hanem általában a hősi magatartás zenébe öntése.

I. Allegro con brio. Beethoven leghatalmasabb szimfóniatétele. Nem csatazene, a katonai jelleg majdnem teljesen hiányzik belőle. Legszebb lírai témája a tétel közepén jelenik meg, két példátlanul erőteljes, drámai kirobbanás között.

II. Gyászinduló. Adagio assai. A szimfónia kiemelkedő, nagyhatású része, számos későbbi szerző gyászindulóinak példaképe.

III. Scherzo. Allegro vivace. Nyüzsgő, táncos ritmusban pergő, erdei kürtszótól hangos természetzene.

IV. Finálé. Allegro molto. Viharos bevezető ütemek után groteszken szögletes basszustéma, mely nem más, mint az 1801-ben bemutatott Prometheus balettzene egyik tánctémájának a basszusa. Variációk sorát követően a balett-téma bensőséges himnusszá magasztosul. A tétel szimbolikáját csak sejthetjük: Prometheus Beethoven szemében igazi hős: az emberi kultúrának, művészetnek, a felvilágosodásnak a hőse.



Az új adatvédelmi tájékoztató <a href="http://filharmonia.hu/adatvedelmi-tajekoztato/">ITT</a> elérhető. A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás