Facebook Twitter Google+

Tanulj zongorázni BACh-hal!

BAChKét tudós olyan számítógépes programot tervezett, amely megkönnyíti a zenedarabok elsajátítását. A programot Beste Yuksel és Robert Jacob tervezték és a kísérletben 16 fiatal vett részt. A BACh szó angol mozaikszó (gépesített agyi korál). A program lényege, hogy a komputer olyan érzékelőkkel rendelkezik, melyek képesek a tanuló agyi oxigén-szintjének a mérésére, melynek alapján következtetni lehet, az agyi tevékenységek aktivitására. A számítógép éppen akkor ajánlja fel a következő zenerészletet, amikor a zongorista agya még nincs túlterhelve. A készülék segítségével a memóriát a legoptimálisabban lehet terhelni. A kísérlet résztvevőinek egy-egy Bach-korált kellett megtanulniuk a komputer segítségével, illetve anélkül is. A program jelentős különbségeket eredményezett, elsősorban a kezdő zongoristák esetében. A tanulók a darabokat átlagosan 15 perc alatt tanulták meg, és mindannyian úgy érezték, hogy jobban is játszották őket. A berendezést a közeljövőben fogják bemutatni, és a tervezők szerint nyelvtanulásra és műszaki területeken is lehet majd hasznosítani.



Az új adatvédelmi tájékoztató ITT elérhető. A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás