Facebook Twitter Google+

Új roaming zenekar Londonban

london-2164680_1920Júniusra tervezik annak az új Londoni utcazenekarnak (SOL) a bevetését, amely a tervek szerint a város különböző nyilvános terein, parkokban, és utcákon adnak majd koncerteket. A kezdeményezés célja, hogy mindenkihez elvigyék a klasszikus zenét. A SOL azt tervezi, hogy menekülttáborokban, kórházakban és a legkülönbözőbb helyeken is fellépnek. Az együttes hitvallása szerint minden embernek joga van ahhoz, hogy minőségi élő zenét halljon, ezért vállaják, hogy elviszik a szimfónikus zenét a közönséghez. A rendhagyónak számító hétköznapi helyszíneken a zenekar tagjai is egyszerű öltözéket viselnek, evvel is igyekeznek a közönséghez közelebb kerülni. A zenekar repertoárján barokk, kortárs, jazz és a heavy metál zene is szerepel. Nemcsak a közönség, de a SOL zenészei is számos új élményekhez és tapasztalathoz jutnak majd a rendhagyó koncertek során. A londoni ötlet inspirálója a holland Ricotti Ensemble, akik már 40 éve járják a holland börtönöket, kórházakat és Amsterdam utcáit. Ha idén nyáron Londonban jár, feltétlenül keresse a SOL-t!