Facebook Twitter Google+

„Zene nélkül az élet tévedés lenne”

A német filozófus, Friedrich Nietzsche, nemcsak zeneszerzéssel próbálkozott, de filozófiai fejtegetéseiben sokat foglalkozott a zene értelmezésével is. A későromantikusok “művészet a művészetért” felfogását teljes egészében elvetette, a zenének ennél jóval jelentősebb szerepet tulajdonított. A zene Nietzsche szerint nem elsősorban a közönségnek szól, hanem egy új fajta művész típusnak. Nietzsche felfogásában minden korszaknak meg volt a maga hattyúdala, például Händel zenéje a reformáció életérzését fejezte ki, Mozarté XIV. Lajos korához kapcsolódott, Beethoven és Rossini a XVIII. századtól búcsúztak, Wagnert pedig, akit kezdetben maga is imádott, később azonban mélységesen megvetett, a haldokló német zene utolsó méltó képviselőjének tekintette.