Facebook

Kovács János

Kovács-János-portréKovács János 1973-ban szerzett karmesteri diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Kórodi András tanítványaként, később a zongoraszakot is elvégezte, majd 1976-tól a Magyar Állami Operaházhoz szerződött karmesterként. 1979-től 1981-ig a Bayreuthi Ünnepi Játékok zenei asszisztense volt. 1984-ben Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki. 1987-től 1990-ig volt a Magyar Állami Operaház vezető karmestere. A budapesti Operaházban betöltött állása mellett rendszeresen fellépett a három nagy budapesti zenekar koncertkarmestereként, és gyakran szerepelt a Budapesti Fesztiválzenekar vendégkarmestereként is. Kovács János a Szlovén Filharmonikusok első vendégkarmestere volt, és 1992 óta a Tokiói Filharmonikusok állandó vendégkarmestere, majd 1998 óta első vendégkarmestere. Vendégművészként fellépett még Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában, Svájcban, valamint a Magyar Állami Operaház társulatával Berlinben és Londonban is. A Nemzeti Filharmonikusokkal többek között Németországban és Brazíliában turnézott. Nagy sikerrel szerepelt és elismertségre tett szert opera- és koncertkarmesterként a Badeni Állami Színházban is. Kovács János 2001-től a Budapesti Filharmóniai Társaság első vendégkarmestere. Ugyanebben az évben munkásságáért Kossuth-díjat kapott. 2007 őszétől az Operaház karmestere, 2014/2015-ben az MR Szimfonikus Zenekar vezető karmestere. 2015-ben Príma Primissima díjjal tüntették ki.

 

Az új adatvédelmi tájékoztató ITT elérhető. A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás