Facebook

Kovács Róbert

Robert-Kovács-Foto-111976-ban született Zalaegerszegen. Zongorázni 5 évesen Bojtár Lászlónál Mohácson, orgonálni 11 éves korában Peskó Györgynél Budapesten kezdett. A budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola orgonaszakán Virágh Endre növendékeként 1994-ben 1. díjat nyert a Salgótarjáni Orgonafesztiválon. Tanulmányait a bécsi Zeneművészeti Főiskolán folytatta, itt egyházzene és orgona szakokon diplomázott 2000-ben ill. 2002-ben. 1997 óta állandó vendégorgonista a bécsi Augustinerkirche-ben és a Stephansdom-ban. Több neves zenekarral, énekkarral lépett fel Bécsben a Musikverein-ban, a Konzerthaus-ban és több európai város koncerttermében. Énekesként 4 éven át tagja volt a Wiener Kammerchor-nak (karig.: Johannes Prinz), korrepetítorként és orgonistaként több alkalommal dolgozott együtt az Arnold Schönberg Kórussal (karig.: Erwin Ortner). 2001 – 2003 között a Bécsi Érsekség egyházzenei előadójaként improvizációt és liturgikus orgonajátékot tanított, 2004-től 3 éven át a St. Florian-i Ágoston-Kanonokrendi apátság főorgonistája volt, ahol a világhírű Bruckner-orgona felelőseként évente 140-150 koncertet adott.

Díjak:

  1. Bécs, Nemzetközi „Anton Heiller“ Improvizációs Verseny – 2. díj
  2. Az osztrák Kulturális Minisztérium díja
  3. Haarlem, Nemzetközi Improvizációs Verseny – döntő
  4. Haarlem, Nemzetközi Improvizációs Verseny – 1. díj
 

Az új adatvédelmi tájékoztató ITT elérhető. A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás