Facebook

Pálúr János

Palur_Janos_1Párizs Városának Nagydíjasa, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem orgona- és improvizáció tanára, a Budapest-fasori Református Templom orgonistája. Tanulmányait Baróti István, Lehotka Gábor és Olivier Latry tanítványaként folytatta a budapesti Zeneakadémián és a Párizsi Conservatoire-on. Még diákéveiben megnyerte a mecheleni Flor Peeters és a budapesti Gárdonyi Zoltán emlékversenyek első díjait, franciaországi tanulmánya végén a Párizsi Előadói Nagydíjat és a párizsi nemzetközi orgonaverseny kortárs zenei különdíját is. Európa 17 országában, az Egyesült Államokban, Kanadában, Japánban, Oroszországban, Ausztráliában és Dél-Koreában adott hangversenyeket, melyek közül néhányat több rádió is egyenes adásban közvetített. Huszonnégy CD-t készített négy kiadónál. Liszt Ferenc 200. születésnapjára jelentette meg kiemelten magyar orgonákat bemutató 200 improvizációját, első 11 improvizációs CD-jének összefoglalását, melyet pedagógiai célzattal minden tanévben zeneakadémiai hallgatóinak kezébe ad. Legfőbb szívügyének az egyházzenét gazdagító improvizációt tekinti, aminek páratlan nyugat-európai hagyományát a legmagasabb színvonalon szeretné meghonosítani. Ezt szolgálja az általa 2002-ben a Zeneakadémia Nagytermében elindított nagysikerű “Református énekek” koncertsorozat és a 2016-ban tervei alapján felújított fasori orgona is. Közel 30 éves művészi pályafutását 2017-ben a Liszt-díj állami kitüntetéssel ismerték el.

 

Az új adatvédelmi tájékoztató ITT elérhető. A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás