Facebook

Palya Bea

Palya_Bea_Emmer_Laszlo_03Palya Bea elismert énekes, dalszerző, előadóművész és író. Magyar, cigány és bolgár népzenén nevelkedett, később más, leginkább a szefárd és indiai népek zenéiről is tanult. Első zenekarát, a Zurgót 16 évesen alapította, azóta leginkább saját formációival zenél, és számos világhírű zenésszel játszott már együtt. Lemezein szépen nyomon követhető a folyamat, amelyben játszik hagyománnyal és modern témákkal, és ahogyan önmagát dalokba gyúrva halad egy belső úton.

Bea 1976. november 11-én Makón látta meg a napvilágot. A családi örökség részeként gyerekkorától meghatározó élménye a magyar népzene és a néptánc. Nyolcéves korától falujában, Bagon, ahová a család a születése után nem sokkal költözött, a Muharay Elemér Népi Együttesben táncolt és énekelt. Már fiatalkorában belevetette magát a népzenei gyűjtő-kutató munkába, mely aztán nagy hatással volt művészetére: “Nénik jöttek az életembe. Recsegős-ropogós kazettákról üzentek nekem, hogy énekeljek. Nem láttam őket soha, csak a hangjukat hallottam, a lényük mégis betöltötte a kis szobát. Úgy éreztem, ott vannak velem, és átnyúlva téren és időn, belém éneklik azt, amit az életről tudnak. Tőlük tanultam zenélni.”

A fővárosba kerülve az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumában végezte gimnáziumi tanulmányait, majd 2002-ben dimplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem néprajz szakán.

Bea egy rendkívül termékeny dalszerző és előadó, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a korai formációkkal és művészeti csoportokban való szárnypróbálgatás után 2003-tól majdnem évente megjelent egy új lemeze. Mindeközben folyamatosan koncertezett és járta körbe így az az egész országot.

A világ számos pontján megfordult, 2000-ben a franciaországi Chambéry világzenei fesztiválra kapott meghívást a Folkestrával, Fassang László orgona- és zongoraművésszel pedig kétszer is turnézott Japánban. Az ELTE néprajz szakának elvégzése után a Francia Intézet ösztöndíjasaként másfél évet élt Párizsban, ahol nem csupán klasszikus arab zenét tanult, de többször is fellépett. Belgiumban a ‘Karaván’ zenei projekt keretein belül a balkáni népzenét játszó Daraduna együttesben énekelt, majd visszatért a híres Bruges-i Világzenei Fesztivál előadójaként. De közreműködött Görögországban, az athéni kulturális Olimpia nyitófesztiválján, 2008-ban megjárta Hollandiát akkori zenekarával, a Palya Bea Quintettel, valamint többször fellépett már az Egyesült Államokban is. 2009-ben a New York-i Carnegie Hall-ban és a Washington-i Kennedy Centerben Dés Andrással és Szokolay Balázzsal adtak nagysikerű koncerteket.

2010 és 2014 között Palya-udvar néven saját udvart és fesztiválhelyszínt működtetett a kapolcsi Művészetek Völgye Fesztiválon, ahol öt éven keresztül minden évben tíz napig a zenéé, a táncé, a koncerteké, a színházi és zenei improvizációé, illetve a daltanulásé és tanításé volt a főszerep.

 

Az új adatvédelmi tájékoztató ITT elérhető. A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás