Facebook Twitter Google+

Muzsikáló Udvar – “Nagy találkozás”

Szeged - Városháza udvara - 2017. 07. 28. 20:30
Muzsikáló Udvar – “Nagy találkozás”

Rövid leírás

Kevesen tudják, hogy Adrien és Boldizsár a pályájuk elején egy énektanárhoz, Sík Olgához jártak. Olga néni (ahogy őt mindenki hívta) korábban nagy generációk sorát nevelte ki (Pitti Katalintól Zoránon át Presszerig).
A két művész pályája elején sok közös növendék koncerten énekelt együtt, viszont azóta valahogy nem keresztezték egymás útjait.
Most nyáron viszont hosszú idő után együtt láthatja őket a közönség. Ezért a koncert címe, “Nagy találkozás”.
A műsor zongorakíséretéről Pataj György (a Cotton Club Singers egykori zongoristája) gondoskodik.
Az est során számos szóló mellett olyan duettek is elhangzanak majd, ami mindkettőjük számára kirándulás lesz, így Bolditól hallhatnak könnyűzenei számokat ugyanúgy, mint Adrientől klasszikus stílusú dalokat is.
Egyszóval egyszeri és majdnem, hogy megismételhetetlen koncertről marad le, aki nem látogatja meg Adrien és Boldi nagy találkozását!

Ki tudja, a következő ilyenre is ilyen hosszú ideig kell e várni?

Előadók

László Boldizsár és Szekeres Adrien- ének

Pataj György - zongora

 

Szekeres Adrien
A zene Adrien számára maga a terápia. Gyerekként mikor rátalált úgy érezte, hogy a lelkét szólítja meg. Segített az érzései megélésében, feldolgozásában. Így szépen lassan megfogalmazódott benne, hogy a zene lesz az ő útja. Célja, hogy a dalai által az emberek a koncertjein feltöltődjenek. Valami olyan pluszt szeretne adni, amitől lelkileg gazdagabbakká válnak.

László Boldizsár
1969-ben született Keszthelyen. 1994-ben megalapította a Cotton Club Singerst, melynek tizenöt évig volt a vezetője. Operaénekesi karrierje 2008-ban kezdődött, amikor a Szegedi Nemzeti Színház magánénekesként szerződtette. Énekművészeti tanulmányait Sík Olgánál kezdte. Jelenlegi mestere Berle Sanford Rosenberg. 2010-ben Vinceró címmel jelent meg első önálló opera lemeze. Fontosabb szerepei: Rodolfo a Bohéméletben, Riccardo az Álarcosbálban, Cavaradossi a Toscában, Canio a Bajazzókban, Turiddu a Parasztbecsületben, Maurizio az Adriana Lecouvreurben, Lenszkij az Anyeginben, Don José a Carmenben, Kalaf a Turandotban, Des Grieux a Manon Lescaut-ban, Bánk bán, Pinkerton a Pillangókisasszonyban. Rendszeresen fellép a Magyar Állami Operaházban, a Pozsonyi Állami Operaházban, a Pécsi Nemzeti Színházban. 2009-ben a Café Momus internetes komolyzenei újság neki ítélte az Év embere-díjat. 2010-ben Szegeden elnyerte az Év operaénekese-díjat. 2010-ben Simándy- és Vaszy Viktor-díjban részesült. Kétszeres Dömötör-díjas művész.

A koncertre minden jegy elkelt!

Jegyár: 2900/3400 Ft
Kedvezmény:

Filharmónia Magyarország bérletesei megújított bérletük felmutatása mellett, az általunk szervezett felnőtt hangversenyekre az ország bármely pontján 20% kedvezménnyel válthatnak jegyet! Diák, nyugdíjas: 10% Szólójegyek a koncertek helyszínén is válthatók, a kezdés előtti fél órában.

A jegyvásárlással kapcsolatos lehetőségekről a 06 62 425 260-as vagy a +36 30 336 4279-es telefonszámon kaphatnak bővebb tájékoztatást, vagy személyesen a Filharmónia Magyarország irodájában (Szeged, Klauzál tér 7.). Megvásárolhatja belépőjegyét továbbá a Ticket Express jegyirodáiban és a www.jegymester.hu oldalon.

 

A műsor- és időpont-változás jogát fenntartjuk!

jegy_60px

Emmi Jegymester NKA