Facebook Twitter Google+

SEBESTYÉN MÁRTA, KOVÁCS RÓBERT ÉS A SZENT EFRÉM FÉRFIKAR

Pécs - Bazilika - 2019. 06. 05. 19:30
SEBESTYÉN MÁRTA, KOVÁCS RÓBERT ÉS A SZENT EFRÉM FÉRFIKAR

Előadók

Sebestyén Márta - ének
Kovács Róbert - orgona
Szent Efrém Férfikar 

művészeti vezető: Bubnó Tamás

 

Sebestyén Márta

Születése óta a zene bűvöletében él, édesanyja révén is, aki zenepedagógus – Kodály Zoltán egykori tanítványa. Különösen a népdalok világa ragadta meg, ezek előadásával már kislány korában felfigyeltek tehetségére. Azon kevés hazai előadóművészek közé tartozik, aki változások és változtatások nélkül a tradicionális magyar kultúrát képviseli itthon és világszerte, koncertjein életre keltve Bartók Béla és Kodály Zoltán által gyűjtött, már majdnem feledésbe merülő népdalhagyományt. Tehetsége, képzett orgánuma és varázslatos lénye eredeti jelenséggé avatta. Szinte nincs olyan ország, ahol Sebestyén Márta ne képviselte volna a magyar kultúrát, akár szólóban, akár zenésztársaival. Énekelt a japán császár előtt, de a spanyol király és az angol uralkodó is megismerhette általa a magyar nép dalait. Igazi kulturális nagykövete hazájának. Minden magyarországi díjat megkapott, amit egy művész elnyerhet: „Az év énekesnője” (1984), „Liszt Ferenc-díj” (1991), „Kossuth-díj” (1999), „Prima Primissima-díj” (2003), „Magyar Köztársaság Érdemrend Középkereszt” (2005). Olaszországban a Diploma alla Carriera és a Chinciano Fellini-díjjal tüntették ki. Énekelt a több Oscar-díjjal kitüntetett „Angol Beteg” c. filmben és a Deep Forest Grammy-díjas világzene albumán is.

Kovács Róbert

1976-ban született Zalaegerszegen. Zongorázni 5 évesen Bojtár Lászlónál Mohácson, orgonálni 11 éves korában Peskó Györgynél Budapesten kezdett. A budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola orgonaszakán Virágh Endre növendékeként 1994-ben 1. díjat nyert a Salgótarjáni Orgonafesztiválon. Tanulmányait a bécsi Zeneművészeti Főiskolán folytatta, itt egyházzene és orgona szakokon diplomázott 2000-ben ill. 2002-ben. 1997 óta állandó vendégorgonista a bécsi Augustinerkirche-ben és a Stephansdom-ban. Több neves zenekarral, énekkarral lépett fel Bécsben a Musikverein-ban, a Konzerthaus-ban és több európai város koncerttermében. Énekesként 4 éven át tagja volt a Wiener Kammerchor-nak (karig.: Johannes Prinz), korrepetítorként és orgonistaként több alkalommal dolgozott együtt az Arnold Schönberg Kórussal (karig.: Erwin Ortner). 2001 - 2003 között a Bécsi Érsekség egyházzenei előadójaként improvizációt és liturgikus orgonajátékot tanított, 2004-től 3 éven át a St. Florian-i Ágoston-Kanonokrendi apátság főorgonistája volt, ahol a világhírű Bruckner-orgona felelőseként évente 140-150 koncertet adott.

Díjak:

  1. Bécs, Nemzetközi „Anton Heiller“ Improvizációs Verseny – 2. díj
  2. Az osztrák Kulturális Minisztérium díja
  3. Haarlem, Nemzetközi Improvizációs Verseny – döntő
  4. Haarlem, Nemzetközi Improvizációs Verseny – 1. díj

Szent Efrém Férfikar

Szent Efrém Férfikar fő célja a bizánci rítusú keresztény világ vokális örökségének kutatása, bemutatása és népszerűsítése, a bizánci zene szépségének és misztériumának megismertetése elsősorban a magyar, valamint az európai közönséggel. Ugyancsak nagy hangsúlyt helyez az európai kortárs zene új kompozícióinak megszólaltatására és a magyar férfikari hagyomány (Liszt, Bartók, Kodály, Ligeti) ápolására. A Szent Efrém Férfikar 2002-ben alakult meg, és az utóbbi években Magyarország egyik legnépszerűbb vokális együttesévé vált. Alapítója és művészeti vezetője a Liszt-díjas Bubnó Tamás. Az együttes tagjai kivételes hangi adottságokkal és zenei képzettséggel rendelkező énekesek. A Szent Efrém Férfikar rendszeresen fellép Európa legfontosabb zenei központjaiban és fesztiváljain is, de tevékenységének alapját magas színvonalú és rendkívül népszerű magyarországi koncertjei jelentik. A kórus a Magyar Görög katolikus egyházzal szoros kapcsolatot ápol, rendszeresen közreműködik istentiszteletein, egyházzenei hangversenyein. Állandó fellépője a magyarországi ruszin nemzetiség ünnepeinek, de más – a bizánci kereszténységhez kötődő – nemzetiségek (bolgár, görög, ukrán) is gyakran kérik fel koncertre. 2012-ben Pro Cultura Minoritatum Hungariae-díjat kapott a ruszin nemzetiségi kultúra ápolásáért.

Jegyár: 4 900/3 900/2 900Ft
Bérletár: 12 400/10 900/9 900Ft
Kedvezmény:

Helyreszóló bérlethosszabbítási időszak: 2019. március 15.

Jegyek és bérletek válthatók a Filharmónia jegypénztáraiban, a Kodály Központban és Filter Jegybárban, a Ticket Express irodáiban, valamint a www.jegymester.hu weboldalon.
A műsor-, időpont-, helyszín- és szereplőváltoztatás jogát fenntartjuk, melynek függvényében a jegyár is változhat.

 

berlet_60px   jegy_60px

 

A koncert társrendezője a Pécsi Egyházmegye.
elsődleges logó-egyszín idézettel

Emmi Jegymester NKA Volkswagen

Az új adatvédelmi tájékoztató ITT elérhető. A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás