Facebook

Szamosi Szabolcs

Szamosi Szabolcs_portré_2017_v21994-től 2013-ig a pécsi bazilika orgonistája és zenei vezetője, a Pécsi Egyházmegyei Kántorképző igazgatója, jelenleg is a Mozart kórus karnagya. Munkája során az osztrák tanulmányai alatt tapasztaltakat adaptálva megújította a pécsi egyházzenei életet. Nevéhez kötődik többek között a zenekari misék újraindítása Pécsett, illetve hogy a Mozart-év alkalmából (2006-ban, a zeneszerző születésének 250. évfordulóján) a Pécsi Bazilika Kórusa és Zenekarával bemutatták Mozart összes zenekari miséjét, továbbá a pécsi egyházmegye 1000 éves évfordulójának alkalmából szervezett rendezvénysorozat koordinálása, ahol többek között Mahler: Ezrek szimfóniája művét 600 fős kórussal és 150 fős zenekarral mutatták be. A korábbi vezető, Várnagy Attila felkérésére 2010-től a Filharmónia Dél-Dunántúl Nkft. ügyvezetője. A több, mint 60 éves múltra visszatekintő szervezet pécsi irodájának vezetőjeként több megye felnőtt és ifjúsági hangversenyeinek felelőse, a régió fesztiváljainak koordinálója. A területi Filharmóniák összevonásakor (2013-ban) őt nevezik ki az újonnan létrejött Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. ügyvezetőjének. Az ország egyik legjelentősebb hangversenyszervező cége nemzetközi hírű zenekarok, kórusok és szólisták közreműködésével évente több száz koncertet rendez az ország egész területén. Számos új zenei sorozat elindítása, több jelentős fesztivál megrendezése, és nemzetközi zenei versenyek (pl. Karmesterverseny) megszervezése kötődik a nevükhöz. Az ifjúsági hangversenysorozatokkal évente 280.000 iskolás korú gyermeket érnek el.

 

Az új adatvédelmi tájékoztató ITT elérhető. A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás