Facebook

Szigeti Quartet

A Szigeti Quartet 2017-ben alakult formáció, melyben páratlan muzsikusok találtak egymásra. Első hegedűsük Nagao Haruka számos nemzetközi díj nyerteseként 2016 óta a Magyar Állami Operaház koncertmestere. A két belső szólam képviselője Németh Nóra az Operaház szólamvezetője, valamint Ludmány Dénes, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar művésze. Csellistájuk Rózsa Richárd a MÁV Szimfonikus Zenekar szólócsellistája. Első nyilvános koncertjüket 2018 márciusában adták.Alakulása óta az együttes rendszeres résztvevője az Óbudai Társaskör Házimuzsika sorozatának, valamint a Budapest Quartet Weekend és a Nádor terem rendezvényeinek. A Nemzeti Kulturális Alap pályázatának elnyerőiként nagysikerű koncerteket adtak Vácott, Debrecenben, Szombathelyen és Budapesten. Felléptek a Magyar Rádió Márványtermében a Világjáró Művészek sorozatában is. A Szigeti Quartet külföldi meghívásainak eleget téve játszott Németországban, valamint Japánban a szapporói Fukinotou Hall “Meghívó a magyar zenére” Őszi Fesztiválon, ahová 2022-re visszahívták őket. Meghívásaik között szerepel még a Haydn Vonósnégyes Fesztivál és Isztambuli Fesztivál is. Olyan művészekkel dolgoztak együtt mint Gustav Rivinius, Konrád György, Gulyás Márta, Lencsés Lajos, Varga Gábor és Takács-Nagy Gábor. A vonósnégyes távolabbi céljai közt szerepel Haydn és Bartók összes vonósnégyesének megtanulása és felvétele.Jövőbeni kamarapartnerek közt számos fiatal magyar művész szerepel,többek közt Fehérvári Zoltán,Devich Benedek, Tomasz Máté.

Honlapunk: www.szigetiquartet.hu

 

Az új adatvédelmi tájékoztató <a href="http://filharmonia.hu/adatvedelmi-tajekoztato/">ITT</a> elérhető. A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás