Facebook

Tóth Kristóf

Tóth Kristóf - Lugosi PéterTóth Kristóf 4 évesen kezdte zenei tanulmányait Soltész Ildikónál. 2014-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Előkészítő tagozatára. Tanárai Kokas Katalin és Szenthelyi Miklós voltak. Jelenleg Baráti Kristóf és Kováts Péter növendéke. Első szakmai sikerét 2010-ben érte el az Országos Koncz János Hegedűversenyen, ahol első helyezést ért el. Ezt követte számos hazai verseny mint például a 2014-es Zathureczky Ede Emlékverseny, illetve a nemzetközi versenygyőzelem, többek között az I. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny első helyezése. Résztvevője volt Shlomo Mintz, Mimi Zweig, Pavel Vernikov kurzusainak. Szólistaként fellépett többek között a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, a MÁV Szimfonikus Zenekarral, a Zuglói Filharmonikusokkal, a Győri, illetve Szegedi Szimfonikus Zenekarokkal, a Kolozsvári Filharmonikusokkal. 2017-ben bemutatta majd CD-re vette Csemiczky Miklós hegedűversenyét. 2019-ben Junior Prima díjat kapott.

fotó: Lugosi Péter

 

Az új adatvédelmi tájékoztató <a href="http://filharmonia.hu/adatvedelmi-tajekoztato/">ITT</a> elérhető. A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás