Barion Pixel
Nemzeti Orgonaregiszter Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema Koncertmisék Kamarakoncertek Térzene Stream koncertek (Youtube)
2024.06.04.
Jön a jubileum, 40. Régi Zenei Napok
Idén immár negyvenedik alkalommal rendezi meg a Filharmónia Magyarország a Régi Zenei Napokat, amely egy héten keresztül ragyogja be Vác városát, többhelyszínes koncertjeivel.

A korhű zene magyar mesterei közül fellép a Purcell Kórus, az Orfeo Zenekar és a Capella Savaria, akik többek között Bach műveivel ragadtatják el az odalátogatókat.

Egyértelműen kijelenthetjük, a zenei historizmus egyre nagyobb figyelmet kap napjainkban. Nem csoda, hiszen a klasszikus zene korábbi évszázadait idézik meg a korhű hangszerek, hangolások, valamint az egyedülálló előadásmód segítségével.

A Vácott megrendezett Régi Zenei Napok ebben az évben is a korhű módon előadott zenét ünnepli egy héten át, június 29 és július 6 között. Egy nyitó-, valamint zárókoncerttel várjuk Önöket a Haydneum Magyar Régizenei Központ társszervezésében, ahol olyan híres nemzetközi szólisták lépnek színpadra, mint Ella Smith, Elisabeth Scholl, Paulin Bündgen, vagy Drew Santini.

Nem csak koncertélményt, de továbbképzést is nyújt a Régi Zenei Napok, hiszen mesterkurzusokat szervez a nyolc országból érkező, több mint 50 hallgató számára. Továbbá pedagógus továbbképzés is lesz általános és középiskolai, valamint zeneiskolai tanárok részére. Különlegesség, hogy nem csak a hallgatók, de a professzorok is hangversenyt adnak.

Ünnepeljük idén együtt a 40. Régi Zenei Napokat és a hazai és nemzetközi régizene szeretetét!

Böngésszen a programok között!

PROGRAMOK

 

További érdekességek
2025.03.26.
Mi a közös José Cura és Szamosi Szabolcs pályájában?
Az Orgonák Éjszakáján és a Con Spirito Egyházzenei Fesztiválon idén több helyszínen is fellép José C...
Bővebben
2025.03.26.
Hová fokozhatjuk még?
Az Orgonák Éjszakája évek óta a Filharmónia Magyarország egyik legnagyobb és legnépszerűbb rendezvén...
Bővebben
2025.03.21.
Ennek a fele sem tréfa! EARLY BIRD 50% Kedvezmény!
CSAK Április 1-jén féláron vehetsz jegyet több koncertünkre!
Bővebben
2025.03.21.
Olivier Latry - A Notre Dame-i orgonaőr
A párizsi Notre-Dame-székesegyház nagyszerű orgonistája, Olivier Latry több mint 800 évre visszaveze...
Bővebben