🎶 Nemzetközi és hazai sztárok az Orgonák Éjszakáján 2025-ben is!
2025.június 7-én újra megrendezésre kerül az Orgonák Éjszakája, amely évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend – nemcsak itthon, hanem világszerte! Idén is több mint 20 országból csatlakoztak szervezők, hogy együtt ünnepeljük a „hangszerek királynőjét”.
A legtöbb program idén is visszatér – izgalmas helyszíneken, templomokban, koncerttermekben, sőt, szabadtéren, hajón a Balatonon, egy budapesti fürdőben, vagy épp a cirkuszban is felcsendül az orgona! A tavalyihoz hasonlóan különleges vetítések, családi programok és váratlan orgonapontok is várják a látogatókat Budapesten és vidéken egyaránt.
Idén először az I. kerületi Márai Kulturális Központ is csatlakozik az Orgonák Éjszakájához! Egy különleges irodalmi előadásra invitálnak benneteket, amely után közös sétára indulunk Márai nyomában, egészen fel a Várba, a Mátyás-templomhoz, ahol az orgonazene már vár ránk.
Igazi kulturális időutazás – tartsatok velünk!
A 2025-ös év egyik kiemelkedő eseménye a Zeneakadémián lesz, ahol három ritka orgonaszólós zenekari mű hangzik el – két különböző orgonaművész előadásában - Christian Schmitt és Vincent Dubois orgonaművészek garantáltan felejthetetlen élményt nyújtanak majd.
Továbbá Révkomáromban és Budapesten a világhírű tenor, José Cura aki Szamosi Szabolcs Liszt-díjas orgonaművésszel közös hangversenyt ad.
Ne maradj le erről az egyedülálló zenei élményről!
📅 Találkozzunk 2025. június 7-én az Orgonák Éjszakáján!
Aftermovie az elmúlt 5 évből