Barion Pixel
Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
Mobil alkalmazás Kapcsolat Média Hírlevél Karrier en
Orgonák éjszakája Bérleten kívüli koncertek OperaCinema 2.0 Koncertmisék Kamarakoncertek Térzene Stream koncertek (Youtube)
2022.05.03.
Matematikától a zenéig
Philip Glass amerikai zeneszerző 1937-ben született.

Philip Glass amerikai zeneszerző 1937-ben született. Matematika és filozófia tanulmányai mellett zongorázott, valamint Ives illetve Weber kortárs zeneszerzők műveit tanulmányozta. A két művész hatására Glass el is határozta, hogy zeneszerző lesz. Álmai elérésének céljából pedig beiratkozott a híres new yorki-i Julliard Zeneiskolába és a korábbi kedvencei helyett az amerikai zeneszerzők, Copland és Schumann váltak példaképeivé. Glass, Vincent Persichetti, Darius Milhaund és William Bergsma tanítványa volt, azonban nem sikerült megtalálnia saját hangját a Nagy Almában, ezért Párizsba költözött. A francia fővárosban Észak-Afrika, India és a Himalája vidékének zenéjét kutatta, azzal a céllal, hogy keleti technikákat használjon fel műveiben.

1976-ban a Philip Glass Ensemble formáció bemutatta 4 és félórás epikus operáját „Einstein a tengerparton” címmel, mely valódi mérföldkőnek számít a 20. századi zenés színházak történetében.

További érdekességek
2026.03.05.
Early bird március 15-én!
Orgonák éjszakája, 2026. május 23.
Bővebben
2026.03.02.
Népzenei időutazás Sebestyén Márta életműkoncertjén
Március 10-én Nyíregyházán ad életműkoncertet Sebestyén Márta a Filharmónia Magyarország rendezésébe...
Bővebben
2026.02.26.
Egy komponista, akinek zenéjét még Bach is tanulmányozta?
A Bach-mámor című jubileumi hangverseny nem csupán ünnepi Bach-est, hanem különleges zenei felfedezé...
Bővebben
2026.02.02.
János-passió: teológia és dramaturgia törékeny egyensúlya
Johann Sebastian Bach János-passiója 2026. március 29-én a pécsi Kodály Központban, március 31-én a...
Bővebben