Barion Pixel
Nemzeti Orgonaregiszter Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema Dallamvivők Nemzetközi Ifjúsági Konferencia Koncertmisék Kamarakoncertek Térzene Stream koncertek (Youtube)

Művészek

Túri-Nagy János

Túri-Nagy János

orgonaművész

Túri-Nagy János Csongrádon kezdte zongoratanulmányait, majd a kecskeméti Kodály Zoltán Ének - zenei Általános Iskolában folytatta alapfokú tudásának bővítését. Ezek után felvételt nyert az ottani Szakközépiskolába orgonaszakra. Felsőfokú tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen fejezte be. Tanárai: Révész László, dr. Fassang László, dr. Szabó Balázs, dr. Ruppert István és Pálúr János. Orgonaszak mellett nagy hangsúlyt fektetett a zongoratanulmányaira is, melyben a kiváló Prunyi Ilona segítette őt. Orgonaszak után 2024-ben elvégezte a korrepetitor szakot is. Versenyeken is részt vett, melyeken döntős, vagy dobogós helyezést tudhatott magáénak. Többek között a szegedi Nemzetközi Orgonatalálkozón kétszer is ezüst minősítést kapott. A debreceni Országos Kamaraversenyen két alkalommal is Kiemelt Nívódíjat kapott partnerével, majd a 2021-es évben még magasabbra tették a mércét és elhozták a Kiemelt Nívódíj mellett a Rektori Különdíjat is.
Elmondhatja, hogy az egyetemi tanárai mellett világhírű, anagyszerű művészek kurzusán is gyarapíthatta tudását, mint például: Ton Koopman, Olivier Latry, Christoph Bossert, Michel Bouvard, Sietze de Vries. Elmondhatja magáról, hogy nagyon szereti azt amit csinál és minden nap arra törekszik, hogy a maximumot kihozza a hangszerekből