Zenei tanulmányait Kapossy Margit énekmesternő irányításával végezte. 1994–1995 között a Debreceni Csokonai Színház magánénekese, majd az ezt követő két évben a Fővárosi Operettszínház szerződtette.
1997-től a Magyar Állami Operaház magánénekese, ahol már fiatalon számos opera főszerepét énekelte. Ezek között megtalálhatjuk Mozart operáit (A varázsfuvola, Don Giovanni, Szöktetés a szerájból, Così fan tutte), valamint Verdi és Puccini műveit is (Traviata, Rigoletto, Bohémélet, Tosca, Pillangókisasszony).
2006-ban énekelt először Wagner-operában: A nürnbergi mesterdalnokok Walter von Stolzing szerepében nagy sikert aratott. Erre a szerepre szerződtette 2008-ban a Nationaltheater Mannheim, melynek 2014-ig tagja volt. Németországban további számos produkcióban szerepelt, melyek között Wagner Parsifal, A Rajna kincse, Lohengrin, Tannhäuser, Strauss Ariadné Naxoszban, Elektra, Weber A bűvös vadász mellett francia operák (Bizet: Carmen, Saint-Saëns: Sámson és Delila, Offenbach: Hoffmann meséi) is találhatók. Meghívást kapott a Fischer Ádám vezette Budapesti Wagner Napokra, ahol Wagner Lohengrinjének címszerepét énekelte nagy sikerrel 2011-ben és 2013-ban.
Tanulmányok:
Kapossy Margit énekmesternő
Díjak és elismerések:
Magyarország Érdemes Művésze (2022)
Závodszky Zoltán-díj (2016)
A Magyar Állami Operaház Kamaraénekese (2015/2016)
Liszt Ferenc-díj (2008)
Oláh Gusztáv-díj (2005)
Melis György-díj (2003)
Simándy József-díj (2000)