Dankos Attila Zoltán 1990. február 16-án született Zalaegerszegen. A zalaegerszegi zeneiskolában kezdte tanulmányait, furulya, majd egy évvel később hegedű szakon. Ez az időszak a tanári hivatástudat kialakulásának az időszaka volt. Itt határozta el, hogy a zenét nemcsak tanulás szintjén szeretné űzni, hanem a zeneoktatás azon rétegébe szeretne bekerülni, mely azon fáradozik, hogy a zenélés értelmet kapjon. 2005 és 2009 között a Szombathelyi Művészeti Szakközépiskolában tanult tovább szolfézs és orgona szakon. Tanárai Kiss Zsolt és Paulik Ákos sokat segítettek tanulmányai során. 2009-ben felvételt nyert a Debreceni Egyetem orgona tanszakára, ahol 2016-ban diplomázott. Tanárai voltak dr. Kovács Szilárd Ferenc, dr. Dobiné dr. Jakab Hedvig és dr. Karasszon Dezső. Eközben egy évet Németország Detmoldi Egyetemén tanult Thomas Nowak professzornál és Arvid Gastnál. Több mesterkurzuson is részt vett, többek között: Szathmáry Zsigmond, Spányi Miklós és Ton Koopmann kurzusain. 2014 nyarán a fóti Evangélikus Kántorképzőbe kapott meghívást orgonát tanítani. Ezzel számos új tapasztalatot szerzett. A XI. Dohnányi Ernő Kamarazene Találkozó és Versenyen Nívódíjban részesült az egyetem régizene kamaracsoportjával. 2017 és 2019 között a zalaegerszegi zeneiskolában tanított orgonát és zongorát, illetve a kertvárosi Szűz Mária Szeplőtelen Szíve templom orgonistája volt. A szombathelyi kántorképző keretében orgonát tanított, illetve minden év júniusában a pécsi kántorképzőn zeneelméletet és orgonát is tanít. Rendszeresen vállal korrepetítori tevékenységeket orgonával és zongorával egyaránt. A zalaegerszegi Canterina Kamarakórust rendszeresen kísérte. A 2019. májusában megrendezett Gyermán István V. Dél-Dunántúli Regionális Vonósversenyen Kaposváron, korrepetítori nívó díjban részesült. A tanítás, illetve templomi szolgálat mellett nagyon fontos számára a rendszeres koncertezés. Ehhez szorosan kapcsolódik az improvizáció szerepe is. Alapjait már az egyetemen elsajátította, s magasabb szintre emelésére, gyakorlat szerzésére a templomi szolgálat során mindig volt lehetősége, hisz annak fontos részét képezi. Az improvizáció által nyújtott szabadság lehetőséget ad a művésznek az önkifejezésre is, így különösen szeret ezzel élni a koncertjei során. Az egyetemen zeneszerzést is tanult, így az improvizáció mellett komponál is. 2019. januárjától júniusáig a zalaegerszegi Liszt Ferenc zenetagozatos általános iskola régi diákjainak kórusának karnagya volt. Munkájában mindig törekszik arra, hogy értéket közvetítsen, legyen az egy zeneiskolai óra vagy egy koncert, illetve szentmise. A templomokban egyre jobban teret nyerő popzene, összezavarja a hívek helyes értékrendjét az egyházzenéről. Kodály Zoltán mondja:,,A templomi zene színvonalának emelésével a vallási életet mélyítjük. A rossz templomi zene a vallásos életet is megmérgezi.” Az egyházzene értékes anyagának megértésére, megszerettetése érdekében indította el Zalaegerszegen a ,,Vasárnap esti muzsika” hangversenysorozatot. Ennek célja az orgonairodalom remekműveinek megismertetése mellett az orgona népszerűsítése. Különleges hangszerpárosításokban rejlő lehetőségek is teret nyertek az utóbbi években.
Koncertezett már a szombathelyi, pécsi, debreceni székesegyházakban, Budapesten, Sopronban, Vasváron, Balatonbogláron, Nagykanizsán, Kasselben, Münsterben, illetve más németországi településeken. A helyi zeneiskolával közös kezdeményezés volt az Egerszeg Fesztivál Szabadtéri Orgonahangversenye, melynek fellépője is volt. A Bach Mindenkinek Fesztivál rendszeres fellépője. Rendszeresen koncertezik Fekete Melinda Zsófia szaxofonművésszel, akivel jó párost alkotnak, hiszen szakmailag is segítik egymást. Már maga a hangszerpárosítás is különleges. Rendszeresen írnak átiratokat szaxofon-orgonára. Jelenleg az Erkel Gyula Újpesti Zenei Alapfokú Művészeti Iskola zenetanára és az Újpesti Egek Királynéja templom orgonistája.