Budapesten a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Lenkei Gabriella és Kóté László tanítványa volt. A Liszt Ferenc Egyetemen Perényi Eszternél, majd USA-ban a Music Academy of the West Santa Barbara intézményében Zvi Zeitlinnél tanult. Mesterkurzusok keretében olyan művészektől tanulhatott, mint a svájci Jeunesses Musicales, Kurtág György, Varga Tibor, Frankl Péter, Kovács Dénes, Michael Frischenschlager, Szabadi Vilmos. I. díjas volt a Koncz János Hegedűversenyen, a Hubay verseny II. díját és különdíját nyerte el. 2001-ben kortárs magyar művek előadásáért Artisjus díjjal tüntették ki. 2001-től a Nemzeti Filharmonikus Zenekar tagja és a Budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Zenekarának koncertmestere. 2008-ban a Magyar Köztársaság Bronz Érdemkeresztjével tüntettek ki az egyetemi munkájáért.
Zenei tanulmányok: Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, Budapest (tanárai : Lenkei Gabriella, Kóté László) Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest (tanára : Perényi Eszter) Music Academy of the West, Santa Barbara, USA (tanára : Zvi Zeitlin)
Dúlfalvy Éva résztvevője volt a svájci Jeunesses Musicales, Kurtág György, Varga Tibor, Frankl Péter, Kovács Dénes, Michael Frischenschlager, Szabadi Vilmos kurzusainak. Díjat nyert a Koncz János hegedűversenyen (I. díj) és a Hubay versenyen (II. díj, különdíj). 2001-ben kortárs magyar művek előadásáért Artisjus-díjjal jutalmazták. 2001-től a Nemzeti Filharmonikus Zenekar tagja, a Budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem zenekarának koncertmestere. 2008-ban a Magyar Köztársaság Bronz Érdemkeresztjével tüntették ki egyetemi munkájáért. 2018-tól a II. hegedű szólamvezetője.