Barion Pixel
Nemzeti Orgonaregiszter Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema Koncertmisék Kamarakoncertek Térzene Stream koncertek (Youtube)

Művészek

Horgas Eszter

Horgas Eszter

Fuvolaművész

Horgas Eszter a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanult, olyan mestereknél, mint Kovács Lóránt, Sebők Erika, Kurtág György, Rados Ferenc, Kocsis Zoltán…Már húsz évesen a legnagyobb zenekarokkal dolgozhatott, mint a budapesti Fesztiválzenekar, vagy az Állami Hangversenyzenekar, a Liszt Ferenc Kamarazenekar. Ösztöndíjat kapott,  András Adorján osztályába Svájcba,és Jean Perre Rampal francia fuvolistához is.

Artisjus díjas, a magyar köztársasági érdemrend lovag keresztjével kitüntetett nemzetközi hírű fuvolaművész, aki kiemelkedő

művészi pályafutásáért, sikeres előadói tevékenységéért, elkötelezett pedagógusi munkájáért a Budapest díszpolgára címet is elnyerte.

A Weiner Leó Katolikus Zeneművészeti gimnázium tanára.

A Partitúra Összművészeti kurzus művészeti vezetője. Az elmúlt 25 évben közel 200 gyereket tanított.

26 Cd albuma jelent meg! Egy saját könyve, 1 DVD  ÉS 6 bemutatóját közvetítették magyar TV.ben.

Kiemelkedő siker lett , két hét alatt  platina CD , a grammi  díjas amerikai gitárossal Al Di Meolával készített lemeze az Ó és Carmen,  valamint Vivaldi Négy évszak koncert felvétele. A művésznő minden évben új bemutatókkal lepi meg közönségét műfaji határok nélkül. Évente közel 100 koncertet ad Magyarországon és külföldön.