Barion Pixel
Nemzeti Orgonaregiszter Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema Dallamvivők Nemzetközi Ifjúsági Konferencia Koncertmisék Kamarakoncertek Térzene Stream koncertek (Youtube)

Művészek

Horti Lilla

Horti Lilla

Magánénekesnő
Horti Lilla Junior Prima- és Cziffra -díjas operaénekes, a Magyar Állami Operaház magánénekese. Gyermekkorától kitűnt énekhangja, zenei- és művészi érzéke miatt. Zenei tanulmányait édesapja, Horti Sándor alapozta meg, művészeti iskolába, zeneiskolába járt, énekelt, több hangszeren is tanult, később hangképzését Dulics Tímeánál folytatta, majd a szegedi zenei konzervatóriumban Somogyvári Tímea Zitával és Kerényi Mariannal dolgozva tanulmányait kiváló eredményekkel, osztályelső Vántus-díj kitüntetéssel végezte.

Ezután felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémiára, ahol Kertesi Ingridtől és Virág Emesétől tanult két évig. Az alapképzés utolsó évére Erasmus ösztöndíjat nyert a San Sebastián-i Musikene intézetbe, Spanyolországba, ahol Ana María Sánchez tanította, valamint Maciej Pikulski és Itziar Barredo zongoristákkal dolgozott egy éven át. Az első diploma megszerzése után opera mesterszakot végzett a Zeneakadémián, ahol 2017-ben kitüntetéssel diplomázott Marton Éva és Virág Emese kezei alatt. 2018-ban ugyanitt tanári mesterdiplomát szerzett. Hazai és külföldi versenyeken is feltűnt már, ahol számos díjjal, különdíjjal ismerték el.

Operaszínpadon a Szegedi Szabadtéri Játékokon debütált 2012-ben, főszerepben pedig 2017-ben mutatkozott be a Magyar Állami Operaház színpadán, ahol azóta is látható évadról- évadra. Legelső operai szerepére is az Operaház produkciójában került sor, 2013-ban Mozart Varázsfuvolájában Első dámaként. Színpadon énekelt szerepei Mimí Puccini Bohéméletében, -mellyel 2017-ben első főszerepeként debütált az Operaház színpadán-, Rosalinda Strauss Denevérében, melyben a Pécsi Nemzeti Színházban debütált, s azóta több évadban énekelte az Operaházban, sőt Indiában, Mumbaiban is énekelhette, valamint Miklósa Erika partnereként is állhatott vele színpadon-, Fiordiligi Mozart Cosí fan tuttéjában, Nedda Leoncavallo Bajazzókjában, melyben a Szegedi Nemzeti Színházban volt látható, Bess Gershwin Porgy és Bessében, melyet egy évad erejéig Sir Willard White partnereként énekelhetett, Micaela Bizet Carmenében, Freia istennő szerepe Wagner A Rajna kincsében, melyet több éve hallhat már tőle a közönség a Müpa Wagner Fesztiválján korunk vezető Wagner-énekesei oldalán, Gutrune Az istenek alkonyában, I. viráglány a Parsifalban, Wellgunde A Rajna kincsében és Az istenek alkonyában, valamint énekelt már Mimít Leoncavallo Bohémek operájában is, Annát Puccini Lidércek című operájában Bándi János és Kálmándi Mihály oldalán, Madame Silberklangot Mozart A színigazgatóban, Szaffit Strauss Cigánybárójában, valamint Antóniát és Giuliettát Offenbach Hoffmann meséiben. Kortárs zenében is gazdag múlttal rendelkezik. Kortárs operák tekintetében olyan főszerepeket állított színpadra, mint Angelika, Vajda János A képzelt beteg című operájában, melynek ősbemutatóját jegyezheti, vagy a Glyndebourne-i Operafesztivál felkérésére komponált Julian Phillips The Yellow Sofa című operájában Ludovina szerepe, melynek pedig magyarországi bemutatóját tudhatja magáénak. Az igazgatónő szerepét Bella Máté A tavasz ébredése című operájában, valamint a 2017-es Bartók Plusz Operafesztivál nyertes operájájának női főszerepét, Mátyássy Szabolcs Scaevola című operájának ősbemutatójában Mirela szerepét is megformálta. 2021 nyarán a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Szokolay Sándor: Margit, a hazának szentelt áldozat című misztérium-operájában a címszerepet énekelte.

Koncerténekesként is nagyon aktív, számtalan dalesten, gálaesten vagy oratóriumok szólistájaként hallhatta már a közönség. Évek óta visszatérő énekese a Fischer Ádám vezette Wagner Fesztiválnak a Müpában. 2023-ban hatodik ízben tér vissza a Kokas Katalin és Kelemen Barnabás vezette nemzetközi kamarazenei Fesztivál Akadémia művészeként, valamint fellépett már többek között a Budapesti Tavaszi Fesztiválon és a Klassz a pARTon Fesztiválon, Balázs János Cziffra Fesztiválján, valamint 2020-ban az MVM-mel karöltve létrejött „Zenergia” koncertjén, mely a 2020-as rangos Eventex Awards nemzetközi szakmai versenyen első helyezést ért el.

Leginkább Budapest főbb színpadain, koncerttermeiben hallhatják, de énekelt már Ausztriában, Németországban, Hollandiában, Spanyolországban, Franciaországban, Szerbiában és Indiában is.

Főbb díjai:

Csongrád Város Polgármesteri Dicsérete kiemelkedő művészeti tevékenységért
22. Nemzetközi Ferruccio Tagliavini Énekverseny: 2. kategória I. hely
22. Nemzetközi Ferrucio Tagliavini Énekverseny: Dame Joan Sutherland szoprán nagydíj a legjobb szoprán döntősnek mindkét kategóriából
A Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagozatának pályakezdő szakmai különdíja
II. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny: II. díj és számos különdíj
Junior Príma Díj
Cziffra Fesztivál Tehetség Díj