Barion Pixel
Nemzeti Orgonaregiszter Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema Dallamvivők Nemzetközi Ifjúsági Konferencia Koncertmisék Kamarakoncertek Térzene Stream koncertek (Youtube)

Művészek

Balatoni Sándor

Zeneszerző, Orgonaművész

Dr. Balatoni Sándor 1983-ban született Pécsett. A Liszt Ferenc zeneiskolában tanult zongorázni Megyimórecz Ildikó növendékeként. Középiskolai évei alatt Szamosi Szabolcsnál tanult orgonálni, a pécsi Konzervatóriumban tanult zeneszerzést Győrffy István növendékeként. 2008-ban az Egyházzenei Intézetben szerzett egyházzenész oklevelet Budapesten. Itt Koloss Istvánnál tanult zeneszerzést, improvizációt és orgonát, Tardy Lászlónál karvezetést. „Summa cum laude” diplomázott a Pécsi Tudományegyetemen karvezetőként 2010-ben dr. Kamp Salamon, és dr. Lakner Tamás, Liszt-díjas karnagyok növendékeként. 2011-ben köztársasági ösztöndíjasként diplomázott orgonaművészként a Pécsi Tudományegyetemen. Tanárai Király Csaba, Liszt-díjas orgonaművész, és Baróti István voltak. Doktori tanulmányait a Pécsi Tudományegyetemen és az Eastman School of Music egyetemen végezte dr. Kamp Salamonnál és prof. David Higgsnél, 2017-ben szerzett doktori fokozatot. 2014 óta a pécsi Jézus Szíve templom orgonistája és karnagya. 2016 óta a Pécsi Tudományegyetem tanársegédje az orgona és a karvezetés tanszéken. A Pannon Filharmonikusok orgonistája, a Pannon Fesztiválkórus korrepetitora, több lemezfelvétel orgonista közreműködője. 2016 óta a Mecsek Kórus karnagya.

Részt vett többek között Dalibor Miklavcic, David Briggs, Duncan Middleton, Gerard Brooks, Hannfried Lucke, Martin Herchenröder, Pierre Pincemaille, Ronny Krippner, Sophie Véronique Cauchefer Choplin, Stefan Engels, Szathmáry Zsigmond és Tomas Adam Nowak mesterkurzusain Magyarországon, Németországban, Angliában és az Egyesült Államokban. Számos orgonakoncertet adott Európa szerte és az Egyesült Államokban.

2004-ben megnyerte a Zsámbéki Országos orgonaverseny I. díját. A VII. és a VIII. salgótarjáni országos orgonaversenyen Különdíjat nyert 2004-ben és 2007-ben. 2009-ben elnyerte a Magyar Jezsuita Rendtartomány kórusműpályázatának Különdíját, 2010-ben a pécsi egyházmegye millenniumi zeneszerzés pályázatán III. díjat nyert, 2014-ben a Kórusok éjszakája fesztivál kórusműpályázatán Különdíjat nyert. Műveit bemutatták többek között az összes szomszédos országban, Olaszországban, Belgiumban, Kínában és az Egyesült Államokban is. 2011-ben orgonajátékával elnyerte a Magyar Akadémiai Társaság és a Pécsi Tudományegyetem Nívó-díját. 2012-ben elnyerte a Prima Primissima alapítvány Junior Prima díját, 2014-ben a Fulbright bizottság ösztöndíját. 2016-ban a Croatia Cantaton I. díjat nyert a Mecsek Kórussal, valamint elnyerte a Karnagyi Különdíjat is, 2016 novemberében Csorba díjat kapott zeneszerzői tevékenységéért. 2017-ben elnyerte az Európai Kórusszövetség zeneszerzői pályázatának 1. Díját. 2018-ban 2. díjat nyert a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus népének pályázatán.