Orgonák éjszakája Nemzeti Orgonaregiszter Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema Dallamvivők Nemzetközi Ifjúsági Konferencia Koncertmisék Térzene Stream koncertek (Youtube)

Művészek

Pálfalvi Tamás

Pálfalvi Tamás

Fotó: Mark Olivér

Zenei tanulmányait 1998-ban kezdte a Váci Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézményben trombita szakon, ahol tanára Szabó István volt. Tanulmányait a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta Huszár Gábornál. 15 évesen megnyeri az Országos Szakközépiskolás Trombitaversenyt Budapesten, ahol 1. korcsoportosként elnyeri a verseny fődíját is. Középiskolás évei alatt számos nemzetközi verseny nyertese, díjazottja, valamint olyan zenekarokkal szólózik együtt mint például a Prágai Filharmonikusok, Hamburger Camerata, Mecklenburg Kamarazenekar valamint a Liszt Ferenc Kamarazenekar.

Tamás egy ösztöndíj elnyerését követően tanulmányait 2009-től az Egyesült Államokban folytatja a Bard College hallgatójaként. Már elsősként megnyeri a Bard College Concerto Versenyt, aminek ő az első trombitás nyertese. Amerikában töltött évei alatt a Nemzetközi Chicago Brass Fesztivál különdíjasa, valamint részt vett a New York String Orhcestra Szemináriumonc a Pacific Music Fesztiválon valamint a Bard Music Fesztiválon.

Amerikai tanulmányait követően visszatér Magyarországra és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatja tanulmányait. Itt tartózkodása alatt a Budapesti Fesztiválzenekar és a Royal Philharmony vendégművésze, valamint a Liszt Ferenc Kamarazenekar szólistája. Koncertjei során olyan karmesterekkel dolgozik együtt mint Fabio Luisi, Péter Eötvös, Christoph Eschenbach, Zoltán Kocsis és Matthias Pintscher,

Szólistaként 2008-ban debütál a Prága Filharmonia zenekarral, ahol a Hummel trombita versenyt adja elő. 2009-ben együtt koncertezik Boldoczki Gáborral és a Liszt Ferenc Kamarazenekarral. A Mecklenburg Vorpommerns „Young Elite” meghívott vendégeként mutatkozik be Németországban a Mecklenburg Kammersolisten zenekar majd később a Hamburger Camerata kíséretében. Az Egyesült Államokban az American Symphony zenekarral debütál a Jolivet Concertino előadásával. Barokk trombitán 2014-ben mutatkozik be a Bolognai Fesztiválon, ahol a J.S. Bach 2. brandenburgi versenyművét adja elő a Capella Savaria kíséretében. Turnéi során során világszerte olyan híres koncerttermekben koncertezik mint a Carnegie Hall és az Allice Tully Hall New Yorkban, a Sanders Theater a Harvard Egyetemen Bostonban, a Művészetek Palotája Budapesten, a Grand Theater Shanghaiban, Hong Kongban a Culture Center, Pekingben a National Centre for Performing Arts, Sapporoban a Kitara Hall és a Suntory Hall Tokióban. Tamás a Fanny Mendelssohn Förderpreis első nyertese, valamint legfrissebben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Művészmenedzsment és a Yamaha ösztöndíj versenyeinek győztese. Tamás Adams hangszereken játszik.