2013-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, mint Oratórium-dal énekes, Halmai Katalin tanítványaként, 2016-tól Kertesi Ingrid az énekmestere. Jelenleg a Zeneakadémia zeneművész-tanár szakos hallgatója. Számos elismerésben részesült, többek között megnyerte az I. Országos Gregor József Énekverseny Kodály Zoltán különdíját, 2016-ban Fischer Annie Előadóművészeti Ösztöndíjas lett, különdíjat nyert a Nemzetközi Simándy József Énekversenyen, I. helyezést ért el a Petrovics Emil Énekversenyen és az észtországi Klaudia Taev Nemzetközi Énekversenyen pedig III. helyezést ért el.
2008-tól rendszeres fellépője a hazai opera- és oratórium előadásoknak. Koncertezett többek között a Budapesti Fesztiválzenekarral, az Orfeo Zenekarral, a MÁV Szimfonikus Zenekarral, a Concerto Budapesttel, a Mendelssohn Kamarazenekarral és az Ábrahám Consorttal, de bemutatkozott a Budapesti Tavaszi Fesztiválon és az Eszterházi Vigasságokon is.
A kortárs zene rendszeres művelője Magyarországon, de svédországi és erdélyi koncertkörutakon is népszerűsítette a ma élő magyar zeneszerzőket.
Az oratórium-dal éneklés mellett opera és daljáték szerepeket is magára öltött: Blonde (Szöktetés a szerájból), Pamina (Varázsfuvola), Nannetta (Falstaff), Mária Lujza (Háry János) és Bastienne (Bastien és Bastienne) után Damigellaként (Poppea megkoronázása) debütálhatott a Művészetek Palotájában.
A Magyar Állami Operaházban először 2016 márciusában mutatkozott be Blonde szerepében, majd Gryllus Samu Két nő című operájában Schuschankaként állt színpadra.
Az elmúlt két évben számos felkérés mellett több koncertet is adott többek között a Magyar Rádió Együtteseivel és a Pannon Filharmonikusokkal.