Nemzeti Orgonaregiszter Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema Dallamvivők Nemzetközi Ifjúsági Konferencia Koncertmisék Kamarakoncertek Térzene Stream koncertek (Youtube)

Művészek

In Medias Brass

In Medias Brass

Az In Medias Brass 2010 januárjában alakult, tagjai a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szereztek művész diplomát. Az együttes – megalakulását követő nem sokkal több, mint három éven belül – hét rangos, nemzetközi kamarazene versenyen nyert öt első, két második és számos különdíjat Dél-Koreában, Németországban, Szlovéniában, Japánban, Olaszországban, Franciaországban és az Amerikai Egyesült Államokban.

Koncerteztek Magyarországon kívül Svájc, Németország, Olaszország, Franciaország, Litvánia, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, az Amerikai Egyesült Államok, Dubai, Japán és Dél-Korea színpadain is. Mesterkurzust tartottak 2015-ben Dél-Koreában, 2018 és 2020-ban Litvániában, 2019-ben pedig Csehországban. A rövid időn belül elért nemzetközi sikerek elismeréseképpen munkájukat 2011-ben Junior Prima díjjal tüntették ki, 2012-ben pedig a KLASSZ Tehetség program promotáltjai között szerepeltek.

Diszkográfia:
2014 – Csodáknak csodája – karácsonyi lemez a Baptista Központi Énekkarral
2018 – Szokolay Sándor rézfúvós kamaraművei
2022 – Divertimento
2022 – Kind of Brass

Tagok:

Kresz Richárd (trombita) – a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnázium trombita és kamarazene tanára

Pálfalvi Tamás (trombita) – nemzetközi szólista, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem trombitatanára

Benyus János (kürt) – nemzetközi szólista, a Magyar Állami Operaház és a Concerto Budapest szólókürtöse

Sztán Attila (harsona) – a Budapesti Fesztiválzenekar tagja

Dr. ifj. Bazsinka József (tuba) – adjunktus a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Zeneművészeti Karán, az SWR Ensemble Experimentalstudio (Freiburg) tagja, a Klangforum Wien rendszeres vendégművésze