Nemzeti Orgonaregiszter Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema Dallamvivők Nemzetközi Ifjúsági Konferencia Koncertmisék Kamarakoncertek Térzene Stream koncertek (Youtube)

Művészek

Szerényi Domokos

Szerényi Domokos

Szerényi Domokos muzsikus családban született 2003-ban, édesapja és bátyja is előadóművész. Nagyszerűen muzsikál tekerőn, népi brácsán és nagybőgőn. Három éves korában kezdett táncolni a Csillagszemű Táncegyüttesben, zenei tanulmányait a Teleki-Wattay Művészeti Iskolában és az Óbudai Népzenei Iskolában végezte. Nyolc esztendős korában megnyerte az országos népzenei tanulmányi versenyt Gödöllőn. Rendszeresen muzsikál táncházakban, aktív közreműködője az óbudai „Kismuzsika” programnak. A Bokros Trióval koncertezik, emellett gyakran zenél Sebestyén Mártával és a Jánosi Együttessel is. Együtt dolgozik a Kanadában élő költő-előadóművész Savanya Istvánnal, illetve több kortárs képző- és iparművész – többek között Kósa Klára keramikusművész akadémikus –  kiállításain is zenélt.