Nemzeti Orgonaregiszter Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema Dallamvivők Nemzetközi Ifjúsági Konferencia Koncertmisék Kamarakoncertek Térzene Stream koncertek (Youtube)

Művészek

Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara

Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara

A határon túli magyar zenészekből álló szimfonikus zenekar megalakulása Vashegyi György karmester nevéhez fűződik: a kezdeményezés célja, hogy erkölcsi támogatást nyújtson a legkiválóbb határon túli magyar zenészeknek és erősítse az itthoni és külhoni magyarok nemzeti összetartozásának érzését; egyúttal kifejezze a határon túli magyar muzsikusok elismertségének és megbecsülésének szükségességét. A legalább 85%-ban határon túli, „alkalmi” együttes a Trianon által elszakított nemzetrészek szimfonikus zenekarainak  magyar zenészeit gyűjti össze: hangversenyeik a nemzeti összefogás kiemelkedő kulturális eseményei. A hosszú tervezést követően első alkalommal a 2017-es Kodály-emlékév keretében vált lehetővé az együttes megalakulása, 2018-ban pedig a Nemzeti Összetartozás Ünnepi eseményeként adott hangversenyt az Országházban. A zenekar megalakulása óta Budapesten, Pécsett, Szegeden és Kecskeméten adott koncerteket belföldön, első határon túli hangversenyét 2019-ben, a X. Kolozsvári Magyar Napok meghívására az államalapítás ünnepén tartotta. E pillanattól fogva fontos küldetéssé vált, hogy ezt a különleges formációt a határon túli városokban is megismerjék: 2021-ben Szabadkán, 2022-ben Szatmárnémetiben, 2023-ban pedig Marosvásárhelyen és Kolozsvárott koncertezett. 2024-ben e hagyományt folytatva, az első, budapesti hangversenyt követően a zenekar Felvidéken: Révkomáromban és Pozsonyban várja közönségét.

A zenekar megalakulását és a programok megvalósulását  a Magyar Művészeti Akadémia támogatja, a hangversenyek szervezője a Filharmónia Magyarország Nkft. A koncertek megvalósításában együttműködő partner: Haydneum - Magyar Régizenei Központ. A Haydneum működését a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja.