Az 1983-ban született Erik Rydvall ötéves korában kezdett hegedülni, majd 18 évesen fedezte fel a nyckelharpát. Erik 2003 és 2008 között a tobói Eric Sahlström Intézetben és a stockholmi Királyi Zeneművészeti Főiskolán tanult nyckelharpán játszani. A legendás nyckelharpa úttörőkkel, Johan Hedinnel és Olov Johanssonnal, valamint más zenészekkel, például Magnus Zetterlunddal és Anders Löfberggel való találkozásának hatására alakította ki Erik saját egyéni stílusát.
A diploma megszerzését követően Erik hivatásos nyckelharpa-művészként kezdte meg pályafutását. Hamarosan a Nordic svéd népzenei trióval kezdett turnézni, melynek maga is alapító tagja. 2010-ben Erik csatlakozott a svájci "Flamencos en Route" flamenco tánctársulathoz, ahol az "Orfeo és Euridice" (2011) és az "El Rubí" (2012) című darabokat adták elő. Norvégia egyik legjobb hardanger hegedűsével, Olav Luksengård Mjelvával közösen megalakította a Rydvall/Mjelva duót, és 2012-ben megjelent a nagy sikerű "Isbrytaren" ("A jégtörő") című debütáló albumuk, amely először egyesíti a hagyományos nyckelharpa és hardanger hegedű zenéjét.
Mindig új impulzusokat és kihívásokat kereső zenész.
Az elmúlt években Erik a svéd népzenei színtéren a fiatal nyckelharpa-művészek ismert sztárja. Västerbottenből származik, de Dél-Svédországba költözött, hogy nyckelharpát tanuljon, először a tobói Eric Sahlströms Institutetben, majd a stockholmi Királyi Zeneművészeti Főiskolán. Jelenleg Stockholmban él, szabadúszó és főállásban tanít.
Erik zenei indíttatása az Ethno nemzetközi népzenei kurzuson kezdődött Falunban, 1999 nyarán. Itt találkozott a világ minden tájáról érkező fiatalokkal, és ekkor eszmélt rá, hogy a zene egy határok nélküli nyelv. Ez jellemzi azóta is a zenéhez, illetve a nyckelharpához való attitűdjét. Az utóbbi években Erik az északiakon kívül a svájci "Flamencos en route" flamenco társulatban, a spelman duóban a hardanger hegedűs Olav Luksengård Mjelvával, valamint a szaxofonos Jonas Knutssonnal közös projektekben működött közre. Erik olyan zenész, aki folyamatosan új impulzusokat és kihívásokat keres.
Erik Rydvall Västerbottenből származik, és a tobói Eric Sahlström Intézetben és a stockholmi Királyi Zeneművészeti Főiskolán tanult „billentyűs hegedűn” játszani. Korunk vezető fiatal billentyűs hegedűsének számít, aki hihetetlen energiájáról és virtuozitásáról ismert. Gyakran fellép a díjnyertes Nordic népzenei trióval is.