Farkas Gábor (1981, Ózd) a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián diplomázott 2005-ben Falvai Sándor és Némethy Attila tanítványaként. Doktori fokozatát is itt szerezte 2014-ben, konzulensei Vásáry Tamás és Kocsis Zoltán voltak. A Zeneakadémia elvégzése után William Grant Naboré növendéke lett a Como-i Nemzetközi Zongora Akadémián, Olaszországban.
2015-ben megnyerte a New York Concert Artist & Associates által kiírt verseny fődíját, melynek eredményeképpen 2016-ban debütált New Yorkban, a Carnegie Hall-ban.
2009-ben első helyezettje lett a Weimar-ban megrendezett 6. Nemzetközi Liszt Zongoraversenynek, ugyanitt elnyerte a verseny közönségdíját és a Haydn-szonáta legjobb előadásáért járó díjat is. 2003-ban megnyerte a Magyar Rádió Zongoraversenyét, 2001-ben harmadik díjat kapott a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyen. 2000-ben a Baden bei Wien-ben rendezett Bartók Béla zongoraverseny győztese volt és a svédországi Greta Erikson Nemzetközi Zongoraverseny 2. díját kapta meg, 1999-ben pedig a Földes Andor Zongoraverseny második díját ítélte neki a zsűri.
2012 márciusában Liszt-díjjal tüntették ki, 2009 májusában Gundel Művészeti díjat, 2008 novemberében Junior Prima díjat, 2008 márciusában Márciusi Ifjak kitüntetést kapott, 2015. október 23-án Ózd díszpolgára lett.
Az elmúlt években a legnagyobb magyar koncerttermek mellett olyan híres helyszíneken játszott, mint a New York-i Carnegie Hall, Lincoln Center, Merkin Hall, a velencei Teatro la Fenice, a brüsszeli BOZAR, a berlini Konzerthaus, a madridi Auditorio Nacional de Musica, a pekingi NCPA Concert Hall, a szöuli Seoul Art Center, a shanghaji Oriental Art Center és a tokiói Tokyo Bunka Kaikan.
Farkas Gábor állandó résztvevője a legkiemelkedőbb nemzetközi fesztiváloknak (többek között a New York-i Classical Bridge Festival, a Spring Green Kanazawa Festival, a Sendai Classic Festival, Kirishima Music Festival, a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a berlini International Piano Forum, a zwickaui Schumann Fesztivál, thüringiai Bach Fesztivál, a weimari Pélerinages Művészeti Fesztivál, a pekingi Musicathlon, a vilniusi Piano Festival, a Kaposfest, a gödöllői Liszt Ferenc Fesztivál, a Fesztivál Akadémia Budapest.
Olyan neves karmesterekkel működött együtt, mint például Kocsis Zoltán, Fischer Ádám, Olli Mustonen, Philippe Bender, George Tchitchinadze, Olaf Henzold, Kobajasi Kenicsiró, Vásáry Tamás, Charles Dutoit.
Első albuma An Evening with Liszt címmel jelent meg a Warner Classics gondozásában 2008 novemberében. Az album Grand Prix-díjban részesült és a Franz Liszt International Society neki ítélte a „2009 legjobb Liszt felvétele” elismerést. Második albuma a Liszt év nyitókoncertjének élő lemezfelvétele volt Kocsis Zoltánnal és a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral, szintén a londoni Warner Classics gondozásában 2011-ben. Ezt számos további lemezkiadvány követte, köztük a 2017-es megjelenésű szólóalbuma Liszt műveiből a Steinway & Sons Records kiadásában, valamint ugyanezen évben Schumann albuma a Hungaroton, illetve Farkas Ferenc Piano Concertino című művének felvétele a Toccata Classics, London gondozásában. Készített felvételeket a Brilliant Classics számára is.
2017-től a Steinway & Sons Records New York-i, hamburgi és budapesti képviselete egyhangú döntéssel választotta Steinway Artist-tá és további lemezfelvételekre kérte fel. Szintén 2017-ben a művész óriási megtiszteltetésként elfogadta állandó professzori kinevezését a Tokyo College of Musicban, amelynek ezzel első európai és egyben legfiatalabb mesterévé vált. 2019-ben Japánban elnyerte az Év hangversenyéért járó díjat, az Aoyama Music Award-ot. Legújabb felvétele Chopin Balladáit és Impromptujeit tartalmazza a Hungaroton kiadásában, amely lenyűgözte a külföldi és magyar szaksajtót egyaránt, többek között a New York-i Fanfare Magazine és a németországi Piano News Magazin is öt csillagos minősítéssel illette a felvételt.
Farkas Gábor a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének vezetője a 2020/21-es tanévtől, valamint mostantól ő irányítja a Doktori Iskola Billentyűs és Akkordikus alprogramját is.