Barion Pixel
Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
Mobil alkalmazás Kapcsolat Média Hírlevél Karrier en
OperaCinema 2.0 Koncertmisék Kamarakoncertek Térzene Stream koncertek (Youtube)
2022.04.20.
Az egyik legtöbbet játszott élő zeneszerző
Karl Jenkins (1944-) walesi zeneszerző a Cardiffi Egyetemen hallgatott zenét, majd a londoni Royal Academy of Music-on fejezte be tanulmányait.

Karl Jenkins (1944-) walesi zeneszerző a Cardiffi Egyetemen hallgatott zenét, majd a londoni Royal Academy of Music-on fejezte be tanulmányait. Jenkins kezdetben az 1960-as és 1970-es évek jazz zenéjében tette le a névjegyét, a Nucleus együttes társalapítójaként. A híres londoni Ronnie Scott Jazz Clubban rendszeresen fellépő együttesével három albumot készített, és első díjat nyert a Montreux-i Jazzfesztiválon. Az Adiemus című klasszikus műve, melyet egy televíziós reklámfilmhez rendeltek, világszerte a klasszikus slágerlisták élére került. Jenkins számos elismerésben részesült, és koncertjeivel a kritikusok megbecsülését is kivívta. Az Over The Stone című kettős hárfaversenyét 2002-ben a Royal Harpist, Catrin Finch és Elinor Bennett megrendelésére, a BBC National Orchestra of Wales kíséretében adta elő. A Quirk című versenyművét pedig a Londoni Szimfonikus Zenekar kérésére, Sir Colin Davies vezényletével 2005 februárjában mutatta be.

További érdekességek
2025.11.25.
A közös hang megszületésének csodája
A Verbier Fesztivál Kamarazenekara december elején Pécsen, Szegeden, Debrecenben és a Zeneakadémián...
Bővebben
2025.11.20.
A Beethoven-utazás folytatódik
Nemzetközi hírű svájci együttes, a Verbier Fesztivál Kamarazenekara lép színpadra december első napj...
Bővebben
2025.11.17.
Black Friday a Filharmóniánál!
40% kedvezmény november 28. és 30. között!
Bővebben
2025.11.17.
Verbier Fesztivál: tehetséginkubátor
Világszerte szívesen látott együttes, a Verbier Fesztivál Kamarazenekara érkezik december elején Péc...
Bővebben