Barion Pixel
Nemzeti Orgonaregiszter Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema Dallamvivők Nemzetközi Ifjúsági Konferencia Koncertmisék Kamarakoncertek Térzene Stream koncertek (Youtube)

Művészek

Michel Tabachnik

Michel Tabachnik

Karmester

Michel Tabachnik a Brüsszeli Filharmonikusok vezető karmestere és művészeti vezetője volt 2015 júniusáig, ezután megkapta az emeritus karmester címet.

Vendégkarmesterként rendszeresen olyan nagy hírű zenekarokkal lépett fel, mint a SWR Stuttgart, Konzerthaus Berlin, a Velencei La Fenice Színház Zenekara, a Szentpétervári Filharmonikus Zenekar, a Budapesti Fesztiválzenekar, a Torinói RAI Zenekar, az Orchestre de Paris és többek között olyan fesztiválokon, mint a Luzerni és a Salzburgi. Három alkalommal szerepelt az új Párizsi Filharmonikusok évadnyitó koncertjein.

Tanulmányait követően több rangos karmester pártfogolta, úgymint Herbert von Karajan, aki rendszeresen meghívta a Berliner Filharmonikusokhoz, és Igor Markevitch, akivel Madridban a Spanyol Rádió és televízió Zenekaránál dolgozott asszisztensként, ezt követően pedig Pierre Boulez asszisztense volt négy éven át, főként a BBC Szimfonikus Zenekaránál Londonban.

Ezeknek az együttműködéseknek köszönhetően közel került a kortárs zenéhez, Stockhausen, Berio, Ligeti, Messiaen munkásságához, és számos ősbemutatót dirigált, köztük Iannis Xenakis 20 művét, aki Tabachnik-et a kedvenc előadójának nevezte.

 

Michel Tabachnik a lisszaboni Gulbenkian Foundation Orchestra, az Orchestre Philharmonique de Lorraine és a párizsi Ensemble Intercontemporain zeneigazgatója volt. 6 éves vezető karmesteri tevékenységét követően jelenleg a Noord Nederlands Orkest emeritus karmestere.

2008 szeptemberében kinevezték a Brüsszeli Filharmonikusok zeneigazgatójává és munkásságának köszönhetően a zenkar látványos sikereket ért el. A párizsi Cité de la Musique minden évadban 3 koncertre hívja meg őket. Rendszeresen fellépnek Berlinben, Londonban, Bécsben, Amszterdamban, Rotterdamban, Salzburgban, a Távol-Keleten, Németországban, Nagy-Britanniában és Franciaországban.

Az operák világában is járatos Michel Tabachnik vezényelt a párizsi, genfi, zürichi, koppenhágai, lisszaboni, római, montreali, genovai operákban és a Moszkvai Nagyszínházban. Rendszeresen vendégszerepelt a torontói Kanadai Operában, ahol többek között a Lohengrint, a Pillangókisasszonyt a Carment és A léhaság útját dirigálta.

Karmesteri tevékenysége mellett Michel Tabachnik komponál és ír. A közelmúltban számos művét bemutatták, a Prélude à la légende-t a Besançon Fesztiválon, Hegedűversenyét a Brüsszeli Filharmonikusokkal, a Le livre de Job-ot a Cité de la musique-ban, Párizsban, és legutóbb 2019 nyarán Gautier Capuçon mutatta be csellóversenyét.

A Lyoni Operaház megbízásából, Regis Debray librettójával készült 2016 márciusában Benjamin, dernière nuit (Benjamin, utolsó éjszaka) című operája.

Irodalmi munkássága nyomán több könyve is megjelent. A De la musique avant toute chose (2008), és a L'homme sauvage (2013) után számos regényt írt, legutóbb a L'enlèvement au Sinaï-t. 2016-ban a Buchet-Chastel kiadó gondozásában jelent meg esszékötete Ma Rhapsodie címen, melyben a zenéhez és az élethez fűződő kapcsolatáról vall.

Idejének egy részét fiatal zenészek patronálására fordítja. Számos nemzetközi ifjúsági zenekart dirigált. 1985-89 között művészeti vezető volt az Orchestre des Jeunes du Québec élén, 12 éven át pedig az általa 1984-ben alapított Orchestre des Jeunes de Méditerrannée-t vezette. Elismert tanítóként Michel Tabachnik több mesterkurzust tartott Hilversum-ban, Liszabonban (Gulbenkian Foundation), Párizsban, Brüsszelben és a stockholmi konzervatóriumban. A Torontói Egyetemen (1984-1991) és a Dán Királyi Zeneakadémián Koppenhágában (1993-2001) karmester-professzoraként oktatott.

Lemezkiadványai (Erato és Lyrinx kiadóknál) jól tükrözik zenei repertoárjának eklektikusságát, amely Beethoventől Honeggerig, Wagnertől Xenakis-ig terjed. Catherine Collard-dal készült Schumann zongoraverseny felvételét a Radio Suisse Romande nemzetközi zsűrije szerint a mű legjobb előadásának jelölte. Elismert lemezeinek sorába tartozik a Brüsszeli Filharmonikusokkal készült Tavaszi áldozat mely 2013-ban elnyerte a Gramophone-díjat, a Classica és a Radio France zenei magazinok pedig 1. helyen jelölték Debussy A Tenger és Dvořák Újvilág szimfóniájának előadását.