Nemzeti Orgonaregiszter Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema Dallamvivők Nemzetközi Ifjúsági Konferencia Koncertmisék Kamarakoncertek Térzene Stream koncertek (Youtube)

Művészek

Vashegyi György

Vashegyi György

Karmester

Vashegyi György a budapesti Zeneakadémián 1993-ban szerzett karmester szakon diplomát. Több alkalommal részt vett Helmuth Rilling és John Eliot Gardiner mesterkurzusain, az ő hatásukra kezdett el érdeklődni a historikus előadásmód iránt. 1994-97 között a Drezdai Régizenei Akadémián John Toll posztgraduális növendéke volt: nagy hatást gyakorolt rá Malcolm Bilson fortepiano-művész és Simon Standage hegedűművész tevékenysége is.

Első hangversenyét 16 évesen dirigálta, diplomahangversenyén Mozart Die Zauberflöte-jét adta elő, operai bemutatkozásakor Gluck Orfeo ed Euridice-jét vezényelte a Budapesti Kamaraoperában. Rendszeres vendégkarmestere a legtöbb magyarországi szimfonikus zenekarnak, a Magyar Állami Operaházban 2000 augusztusában debütált Haydn L'infedeltà delusa c. művével, s azóta több száz operaelőadást vezényelt ott, többségében Mozart és Verdi műveit. A kortárs zene terén 2005-ben Gyöngyösi Levente A gólyakalifa c. művének ősbemutatóját vezényelte, 2013-ban pedig Rameau Hyppolite et Aricie c. operáját korabeli hangszereken, a Purcell Kórus és Orfeo Zenekar élén mutatta be a Magyar Állami Operaházban.

1990-ben megalapította a Purcell Kórust, 1991-ben az Orfeo Zenekart. Ezek élén az elmúlt 30 évben számtalan jelentős opera- és oratóriumprodukciót, kantáta- és zenekari műsort hozott létre. Repertoárjuk Gesualdótól Mendelssohnig, megközelítőleg 250 évet fog át: Bach passiói és oratóriumai, kantátái, motettái állandóan megtalálhatóak műsorukon, akárcsak Monteverdi, Purcell, Rameau, Händel, Mozart, Haydn és Mendelssohn művei. 1998 és 2009 között a kórussal és a zenekarral nagy jelentőségű Haydn-ciklust vitt végig Fertőd-Eszterházán, melynek keretében előadta Joseph Haydn valamennyi London előtt született szimfóniáját, összes miséjét és német nyelvű oratóriumát.

Vashegyi György kutatói tevékenységének köszönhetően számos újkori világpremier és magyarországi bemutató fűződik nevéhez: együttesei élén eddig közel 40 lemezfelvételt készített, többek között a Hungaroton, Carus, Ediciones Singulares, Accent, Aparté és Glossa kiadók számára (Tunder, Charpentier, Purcell, Geist, Bach, Tartini, Manna, Rameau, Mondonville, Istvánffy, Michael Haydn, Joseph Haydn, Mozart, Kraus, Lickl, Méhul, Conti, Stölzel és Gyöngyösi műveiből). Intenzív munkakapcsolatot ápol a Versailles-i Barokk Zenei Központtal és annak művészeti vezetőjével, Benoît Dratwicki zenetudóssal. Időrendben a következő francia barokk hangfelvételeik jelentek meg a Glossa kiadó gondozásában: Rameau Les Fêtes de Polymnie, Mondonville Grands Motets, Mondonville: Isbé, az Un opéra pour trois rois című, Benoît Dratwicki által összeállított opéra-pastiche, Rameau Naïs, Rameau: Les Indes galantes, Gervais: Hypermnestre, Montéclair: Jephte, Boismortier: Les voyages de l’Amour, Rameau: Dardanus, Rameau: Les Fêtes d’Hébé. Szintén a Glossa kiadásában jelent meg Graun-Bach-Telemann Wer ist der, so von Edom kömmt című pasticco passiója. Az Accent kiadó gondozásában új sorozatot indult a magyar zenei örökség elfeledett kincseiből. Eddig megjelent lemezei: Haydn: Napszak szimfóniák, Werner: Der Gute Hirt, Haydn: Szimfóniák No. 24, 30, 42, 43. Ezzel egyidőben került a hallgatóság elé Lemoyne: Phédre c. operája a Bru Zane kiadó jóvoltából. Szintén a Glossa kiadónál jelent meg a napjainkra szint elfeledett mester, Stölzel: Ein Lämmlein geht und trägt die Schuld passiója világpremierként.

A Les Fêtes de Polymnie, az Un opéra pour trois rois, a Nais, és a Hypermnestre lemez elnyerte a francia Opéra Magazine „Diamant de l’Opéra” díját, a Les Fêtes de Polymnie és a Nais lemez a „Preis der deutschen Schallplattenkritik” - Német Hanglemezdíjat, az első említett lemez, a Jephté és a Les Fêtes d’Hébé a kitüntető „Diapason D’Or” díjat, a Phédre a „Diapason d’or decouverté” díjat.

Vashegyi 1992 óta a Zeneakadémia tanára, jelenleg egyetemi docens, valamint a 2010-ben, vezetésével megalakult Régi-zenei csoport irányítója. Munkájának elismeréseképpen 2008–ban Liszt-díjban, 2015-ben pedig „Magyar Érdemrend Lovagkereszt Polgári Tagozat” kitüntetésben részesült. 2021-ben a francia állam a kitüntető Chevalier L’Ordre des Arts et des Lettres, azaz „a Művészetek és Irodalom Érdemrendjének lovagja" címet adományozta számára.

2013 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja, melynek közgyűlése 2017 októberében először majd 2020-ban újabb három évre az MMA elnökévé választotta. 2020 tavasza óta a Nemzeti Kulturális Tanács elnöke. Vashegyi 2022. október 1-jétől a Nemzeti Filharmonikusok új főzeneigazgatója.