A Strad magazin játéka “varázslatos egyszerűségét” emelte ki, míg a La Libre “a hegedű valódi arisztokratájának” nevezte. Pusker Júliára a nemzetközi közönség is felfigyelt a 2019-ben megrendezett brüsszeli Erzsébet Királyné Versenyen, ahol egyedüli magyar versenyzőként 5. díjat kapott.
A 2020/21-es évadban szólistaként lép fel a Belga Nemzeti Zenekarral, a Brüsszeli Filharmonikusokkal, a Kansai Filharmonikus Zenekarral, a London Mozart Players-el, a MÁV Szimfonikus Zenekarral, az Óbudai Danubia Zenekarral, a Pannon Filharmonikusokkal és a Zuglói Filharmóniával. Európa-szerte olyan fesztiválokon és mesterkurzusokon vett részt, mint a Besançon Zenei Fesztivál, az IMS Prussia Cove, a Holland Music Session, Kronberg Akadémia és a Santander Fesztivál Akadémia.
Az Erzsébet Királynő Versenyen elért sikere mellett számos figyelemreméltó díjban részesült, mint például a neves Junior Prima díj, vagy a Cziffra Fesztivál Tehetség díja.
Pusker Júlia zenész családban született, hegedülni 5 évesen kezdett. Tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, majd a londoni Royal Academy of Music hallgatójaként végezte Kokas Katalin, Kertész István, majd Pauk György osztályában. 2016 októberétől a brüsszeli Queen Elisabeth Music Chapel rezidens művésze, Augustin Dumay irányítása alatt.
Júlia egy olasz, 1690-ben készült Matteo Goffriller hegedűn játszik a Michael Guttman Foundation jóvoltából.