Barion Pixel
Orgonák éjszakája Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
Mobil alkalmazás Kapcsolat Média Hírlevél Karrier en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema Koncertmisék Kamarakoncertek Térzene Stream koncertek (Youtube)

Művészek

Szélpál Szilveszter

Szélpál Szilveszter

műsorvezető

1984-ben született Szegeden. 2009-ben diplomázott a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának fizikus szakán, majd 2011-ben a Zeneművészeti Karának magánének szakán, Temesi Mária és Andrejcsik István növendékeként. Részt vett Nádor Magda, Laki Krisztina és Marton Éva mesterkurzusain. 2013-ban fizikatanári mesterdiplomát szerzett a SZTE TTIK-n. 2013-2022 között fizikatanárként dolgozott a SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolában. Már középiskolás korától rendszeres szereplője a Szegedi Nemzeti Színház produkcióinak: 2002-2012 között az énekkar állandó kisegítője volt, 2012 óta pedig magánénekes szólista a teátrumban. 2019 óta rendszeres szereplője a Művészetek Palotája operaelőadásainak, valamint ifjúsági koncertsorozatainak moderátora. 2015-ben a Szegedi Operabarátok Egyesülete neki ítélte az Év ifjú énekese díját. 2016-ban és 2022-ben Dömötör-díjat kapott. Fontosabb szerepei: Béni a Pomádé királyban, Dandini a Hamupipőkében, Belcore a Szerelmi bájitalban, Papageno a Varázsfuvolában, Melitone a Végzet hatalmában, Dancario a Carmenben, Douphol a Traviatában, Marullo a Rigolettóban, Fléville az André Chenier-ben, Cascada a Víg özvegyben, Bob herceg, René a Luxemburg grófjában.