Barion Pixel
Nemzeti Orgonaregiszter Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema Dallamvivők Nemzetközi Ifjúsági Konferencia Koncertmisék Kamarakoncertek Térzene Stream koncertek (Youtube)

Művészek

Samodai Bence János

Samodai Bence János

Trombitaművész

Samodai Bence János az SZTE BBMK és Vántus István Szakgimnázium előadója és tanára 2020-tól. Ugyan ebben az évben szerezte a diplomáját, ami előtt a Kar kiemelkedő hallgatója volt. SZTE Talent és Sófi Ösztöndíjat 2019-ben kapott, előtte az Új Nemzeti Kiválósági Program mesterszakos támogatottja volt. Szegedi egyetemi évei alatt két nemzetközi és két országos trombitaverseny első helyezését is elnyerte. A szóló versenyek mellett kamara és zenekari versenyeken is első helyezést ért el Szerbiában és Oroszországban. 2017-ben nemzetközi tanulmányutakon vett részt az Egyesült Államokban és Olaszországban. Kutatást végzett a barokk trombitahasználatból, amit a Parlando zenetudományi folyóirat közölt le. Az elméleti tudást gyakorlatban Varnus Xavérral és Dóbisz Áronnal adott koncertjein mutatta be 2018-tól Kanadában és itthon. 2020-ban Filharmónia "Köszönjük Magyarország" támogatásával koncertkörutat szervezhetett Magyarországon."

TANULMÁNYOK

Fekete László alapfokú művészetoktatási intézmény (2003-2010)Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola (2010-2014)Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti kar, BA diploma (2014-2017)Claudio Monteverdi Conservatorio Bolzano (2016-2017) Lynn University Florida (részképzés, 2018) Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti kar Osztatlan tanári (2017-2020)VERSENYEK Országos Lubik Imre Trombitaverseny: I. DÍJ (2008) Brno-i nemzetközi trombitaverseny: DÖNTŐ (2013) International Music Competition Belgrad: I. DÍJ SAMODAI-SZIVES DUÓ (2019) The North International Music Competition: 100/89 PONT SAMODAI-SZIVES DUÓ (2019) 42. Rézfúvós és Ütőhangszeres Találkozó és Verseny Debrecen : I. DÍJ (2019) International Competition of Wind Band Kaliningrad Russia: GRAND PRIX (2019) International Competition for Young Trumpet Players Stara Zagora Bulgaria: I. DÍJ (2019) XI. Varasdy Frigyes Országos Egyetemi Trombitaverseny: I. Díj (2019) III. Danubia Talents International Online Music Competition: I. Díj (2021) Concursul International de Trompeta “Lazar Moldovanu”: II. Díj KONCERTEK, ELŐADÁSOKBudapesti szabadtéri színház: ❖ Barillet-Grédy: A kaktusz virága (2014) Szegedi Nemzeti Színház: ❖ Donizetti: szerelmi bájital (2016) ❖ Dürrenmatt: János király (2017) ❖ Örkény István: Tóték (2018) Szegedi Szimfonikus Zenekar (2017-2019) ❖ Szegedi Nemzeti Színház Chameleon Jazz Band (2016-2017) ❖ Symbol Budapest Szegedi Szabadtéri Színház ❖ Shakespeare: Rómeó és Júlia (2018) Samodai-Dóbisz duó: ❖ Országos templomi hangverseny sorozat (2018, 2019) VARNUS XAVÉR hangversenyein: ❖ Szegedi Zsinagóga (2019) ❖ Debreceni Nagytemplom (2019) ❖ Church of the Redeemer Toronto (2019) ❖ St. Elizabeth Church Toronto Canada (2019) Samodai-Szives duó ❖ Lynn University Florida USA (2018) ❖ Művészetek Palotája Budapest (2018, 2019)❖ SZTE BBMK Fricsay Ferenc-terem (2019) ❖ Szent-Györgyi Albert Agóra Online Pillanatkoncertek (2020-2021)