Barion Pixel
Nemzeti Orgonaregiszter Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema Dallamvivők Nemzetközi Ifjúsági Konferencia Koncertmisék Kamarakoncertek Térzene Stream koncertek (Youtube)

Művészek

Tompos Kátya

Tompos Kátya

Színművésznő, Énekesnő

Fotó: Kieb Attila

A Jászai Mari díjas fiatal színésznő a Valami Amerika 2 című filmben csillogtatta meg először énektudását. A Magányos csónak című dal sokak kedvence lett. Az István a Király 2013-as előadásán Réka szerepében hódította meg a Papp László Budapest Sportaréna és a Szegedi Szabadtéri Színpad közönségét. Énekesnőként talán kevesebben ismerték eddig, pedig Kátya otthonosan mozog a jazz a pop és a világzene világában is.

2013 novemberében Keresztül Európán címmel jelent meg első önálló szólólemeze, melyet Hrutka Róberttel készített.

2015-ben a Csiky Gergely Színház előadásában a Jézus Krisztus Szupersztár Mária Magdolnáját alakította.

2016 szeptembere óta a Centrál Színházban futó, töretlen népszerűségnek örvendő My Fair Ladyben játssza Eliza Doolittle-t .

2017 szeptemberében Holdjárat címmel a második szólóalbuma is napvilágot látott, melynek dalszövegeit is a színésznő írta, sőt dalszerzőként is debütál az albumon.

2017-ben megnyerte a Centrál Színház közönség díját

2019-ben Viszlek haza című dala lett a Színházak Éjszakája hivatalos dala.

2019 őszén mutatták be a Madách Színházban a Once/Egyszer… musicalt, melyben Kátya a női főszereplőt alakítja, 2020-ban pedig a „The Hill” című dalból saját feldolgozást és videoklipet is készített.

2019-ben Hangvilla könnyűzenei-díjazott

Zenei karrierje során olyan neves előadókkal, együttesekkel dolgozott már közösen, mint Hrutka Róbert, Zorán, a Budafoki Dohnányi Szimfonikus Zenekar, a Danubia Zenekar, Goran Bregovic, Borbély Mihály, Modern Art Orchestra, Hot Jazz Band, Sárközi Lajos és zenekara, a Söndörgő vagy a Klezmer zenekar.