Bednarik Anasztázia orgonatanulmányait édesapja keze alatt kezdte meg, majd Kárpáti Józsefnél, Lehotka Gábornál tanult. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Lehotka Gábor tanítványaként 1987-ben szerezte meg orgonaművészi oklevelét, majd 2007-ben ugyanitt kapta meg doktori fokozatát summa cum laude minősítéssel.
1987 óta folyamatos és eredményes tanári tevékenységet folytat Vácott. Jelenleg a 2014-ben egyesült Bartók - Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola igazgatója és orgonatanára, valamint a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán docense és szakfelelőse. A váci Ferences templom orgonistája, rendszeres orgonakísérője a a váci Székesegyház Szt. Cecília kórusának továbbá a Carmine Celebrat kórusnak Budapesten.
2009-ben Vác Város Művészeti díját kapta meg. Több alkalommal volt hazai versenyek zsűritagja. Számos tanítványa szerzett orgonaművész-tanári diplomát hazai és külföldi egyetemeken. 2017-től az MMA nem akadémikus tagja.
Rendszeresen koncertezik szólistaként és kamaramuzsikusként is itthon és külföldön is. Orgonajátékáról számos CD-felvétele készült. Aktív résztvevője volt a Guiness-rekordként bejegyzett balatonboglári orgona- maratonnak és 2011-ben a 24 órás, Bach összes orgonaművét bemutató koncertnek, 2015. márciusában pedig koncertet adott a Művészetek Palotájában a Bach 24 rendezvényfolyamon.