Barion Pixel
Nemzeti Orgonaregiszter Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema Dallamvivők Nemzetközi Ifjúsági Konferencia Koncertmisék Kamarakoncertek Térzene Stream koncertek (Youtube)

Művészek

Kocsár Balázs

Kocsár Balázs

karmester

1963-ban született Budapesten. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában zeneszerzést, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán karvezetést tanult Párkai István, majd karmesterséget Lukács Ervin tanítványaként, mely tanszakon 1991-ben kiváló minősítéssel diplomázott. Mesterkurzusokon vett részt Helmuth Rilling, Jorma Panula és Eötvös Péter vezetésével, majd tanulmányait a bécsi Zeneakadémián fejezte be, Prof. Karl Österreicher irányítása mellett.
1989-ben a Magyar Televízió 6. Nemzetközi Karmesterversenyének legjobb magyar résztvevőjeként harmadik díjat nyert. 1990–1993 között Gregor József felkérésére a Szegedi Nemzeti Színházban karmester, 1991–1994 között az Állami Hangversenyzenekarnál Lukács Ervin mellett asszisztens karmester. 1993–1999 között a debreceni Csokonai Színház zeneigazgatója, ahol sikerült lendülettel megtölteni a debreceni operajátszást a szakma és a közönség egyértelmű pozitív fogadtatása mellett. 1999-ben Liszt-díjjal tüntették ki.
1995-ben megnyerte a Római Operaház által rendezett Franco Ferrara Karmesterversenyt, ami számos meghívást és nemzetközi ismertséget hozott. Így került 1999-ben a Frankfurti Operába is, ahol az első sikeres előadások után leszerződtették első karmesternek („Erster Kapellmeister”).
Vezényelt Milánóban, Firenzében, Rómában, Velencében, Palermóban, Hamburgban, Lipcsében, Kölnben, Antwerpenben, Gentben, Liège-ben, de fellépett Svájcban, Franciaországban, Hollandiában, Lengyelországban, Oroszországban és Ausztráliában is.
2004-ben újabb nyolc évre visszatért Debrecenbe, ahol a város három legfontosabb zenei intézményének, a Debreceni Filharmonikus Zenekarnak, a Kodály Kórusnak és a Csokonai Színház Operatagozatának szakmai vezetése várt rá. A feladat az együttesek egységes színvonalának emelése, az európai kulturális vérkeringésbe való beemelése volt, amit sikerrel teljesített.
2010 óta a Pécsi Tudományegyetem adjunktusaként tanít, 2015-től a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara Zeneművészeti Intézetének tanszékvezető tanára, 2020-tól habilitált egyetemi docens. 2011–2013 között a Budapesti Tavaszi Fesztivál zeneigazgatója volt.
2016-tól a Magyar Állami Operaház megbízott főzeneigazgatója, 2017-től főzeneigazgatója.
1988 óta több mint 90 különböző operát, barokk művektől a kortárs operákig, több mint ezer előadásban vezényelt itthon és külföldön, emellett számos DVD-n és CD-felvételen működik közre. 2017-ben Magyarország Érdemes Művésze díjat, 2022-ben Magyarország Kiváló Művésze díjat vehetett át.