Orgonák éjszakája Nemzeti Orgonaregiszter Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema Dallamvivők Nemzetközi Ifjúsági Konferencia Koncertmisék Térzene Stream koncertek (Youtube)
2017.10.03 - 2017.12.16.
Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny
Budapest, Pécs
Balassa Krisztián

Zeneszerzés szakon végzett a Szent István Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd két diplomát szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen karvezetés, ezt követően pedig karmester szakon, Gál Tamás és Ligeti András növendékeként. Már gyerekként érdekelte a színház, a zenés színház, játszott és énekelt a Nemzeti Színházban, illetve a Magyar Állami Operaházban.

2002–2004-ig a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára volt. 2006- tól zenekari zongoristaként, 2008–2016-ig karmesterként és korrepetítorként volt közreműködője a Budapesti Operettszínháznak. Olyan nagy sikerű produkciók dirigense, mint a Miss Saigon, a Rebecca, a Mozart!, az Elisabeth, A Szépség és a Szörnyeteg, A Csárdáskirálynő, a Rómeó és Júlia, a Madame Pompadour, az Abigél. Zenei vezetője a Bohém Castingnak, a Veled, Uram!-nak, A kaukázusi krétakörnek,   a Váltságdíj és a Nárcisz és Echo c. kisoperáknak,   a   Mosoly országának, a Ghost, a FAME, Egy anya története (ősbemutató:

Miskolci Operafesztivál) előadásnak és az Elfújta a szélnek ­– ezzel az előadással debütált a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Nevéhez fűződik az I. Lévay Szilveszter Nemzetközi Musical Énekverseny szakmai felügyelete. Az Aranypálca – Kálmán Imre Nemzetközi Karmesterversenyen dobogós lett, s az MTVA különdíját is megkapta. Több sikeres CD kiadásánál is közreműködött zenei vezetőként és karmesterként.

Rendszeresen vezényelt gálákat Magyarországon és külföldön egyaránt, valamint A Szépség és a Szörnyeteg című produkciót német nyelvterületen (Köln, München, Frankfurt, Baden-Baden, Mannheim, Zürich, Düsseldorf, Basel). Külföldön a Lett Szimfónikus Zenekar, Magyarországon pedig olyan nagy zenekarok élén állt már, mint a Concerto Budapest, a Szegedi Szimfonikusok, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a Kodály Filharmonikusok.

2016-tól a németországi Stage Entertainment gMBH karmestere. Első produkciója Jim Steinman: Tanz der Vampire c. musicale volt.