A negyedik században élt szír teológus és himnuszíró, Szent Efrém nevét viselő férfikar (ma már énekegyüttes) hatalmas utat tett meg 2002-es alapítása óta. Hazai és nemzetközi koncertek, szakmai díjak, 18 lemezfelvétel mellett a Bubnó Tamás és fiai nevével fémjelzett csapat előbb óvatosan, majd mind merészebben bővítette repertoárját. Kiindulópontként megmaradt a bizánci rítusú keresztény zene, ami már önmagában elég változatos ahhoz, hogy olykor liturgikus kereteken kívül is megszólaltatható legyen. Aztán a kárpátaljai görög katolikus pap és romantikus zeneszerző, Boksay János oeuvre-je felől indulva eljutottak Liszt, Bartók és Kodály kórusművészetéig. Következett az Európán kívüli (afrikai, amerikai) vallásos zene repertoárba emelése, majd számos saját feldolgozás által a world music, crossover, sőt a kortárs popzene felé való elmozdulás. Ezt a stilárisan rendkívül heterogén zenei „adatállományt” nehéz közös nevezőre hozni: nem véletlen, hogy amikor az együttes 15. születésnapját ünnepelte, még kettéválasztották a hagyományos és az újonnan beemelt műveket (Efrém Classic – Efrém Light).
Az elmúlt években sikerrel folytatódott az integráció, s ma már magától értetődő, hogy egyetlen koncert keretei között távoli korok, élesen eltérő szellemi-liturgiai irányzatok alkotásait szólaltatják meg. Így volt ez most is, amikor a hangverseny elején grúz Kyrie, egyházi szláv nyelven előadott tropár (ünnepi főének) és görög vallásos énekek után egy katolikus és protestáns kontextusban is ismert német dallam (Es ist ein Ros enstprungen) feldolgozása következett. Változatosan alakult a második rész is, amelyben ukrán Mária-dallamhoz és görög katolikus egyházi szertartás-zenéhez a karácsonyi ünnepkört idéző spirituálé (Go tell it on the mountain) és szuahéli nyelvű Miatyánk csatlakozott. Utóbbi a híres Baba Yetu, amit Chrostopher Tin eredetileg egy videójátékhoz írt, s maga sem gondolta, hogy 2011-ben Grammy-díjat nyer vele. Ez így együtt már annyira színes kaleidoszkóp, hogy a StEFREMnek – minden profizmusa ellenére – komoly erőfeszítéseket kellett tenni, hogy produkciója organikus egységbe rendeződjön.
A régóta Ausztriában élő, fontos egyházzenei központokban (Szent Flórián-apátság, Kismartoni Egyházmegye, Wiener Hofburgkapelle) szolgálatot végző, emellett sokat koncertező, nagyszerűen improvizáló Kovács Róbertnek ezen az estén nem az volt a feladata, hogy az énekesek kísérője legyen. Az orgonaművész (nagyon helyesen) nem alárendelt szerepre vállalkozott, hanem egyenrangú társsá lépett elő. Az általa megszólaltatott Bach-fúga, barokk és 20. századi francia egyházzenei repertoár (Grigny, Duruflé, Messiaen) fajsúlyos, méltóságteljes ellenpontja volt az énekkar könnyed szárnyalásának. A kétféle zenei világ mérlegét végül a komolyabb irányba billentette Liszt Ferenc zsoltárfeldolgozásának (Laudate Dominum) közös előadása.
Kovács Róbert és a StEFREM koncertje (február 11. Mátyás-templom)
forrás: Gramofon.hu /Retkes Attila
