A párizsi Notre-Dame-székesegyház nagyszerű orgonistája, Olivier Latry, több mint 800 évre visszavezethető, gazdag zenei hagyomány letéteményese, egyúttal megújítója. Széles repertoárjával, bravúros rögtönzéseivel minden koncertjén a felfedezés örömét kínálja hallgatóinak.
A Notre-Dame nemcsak a gótikus építészet egyik csúcsteljesítménye, hanem az 1200-as évek eleje óta az európai zenetörténetnek is fontos színtere. Itt működött a Notre-Dame-iskola néven híressé lett muzsikuscsoport, amelynek az első, név szerint ismertté vált zeneszerzők, Perotinus és Leoninus művészetét köszönhetjük. Korábban, a gregorián évszázadaiban ugyanis a megszülető dallamok alkotói – a templomi és szerzetesközösségek – nem tartották fontosnak, hogy név szerint megemlítsék a szerzőket.
A középkori, többszólamú vokális műfajokhoz hamarosan csatlakozott az orgonazene: az első teljes értékű hangszer 1334-ben épült meg. Az önálló orgonamuzsikának nagy lendületet adott a barokk stílus, s ebben az időszakban XV. Lajos király személyesen irányította a Notre-Dame orgonájának felújítását, bővítését. A sípok jelentős részét sikerült a 15. századból megmenteni, s ezek mindmáig szólnak. A következő nagy felújítás az 1860-as években zajlott, s ebben a munkában gyakornokként vett részt a későbbi nemzetközi hírű magyar orgonagyáros, Angster József. A 20. században az orgonát többször bővítették, vezérlését elektromossá tették, új játszóasztalt kapott. Az 1990-es években lezajlott felújításról feljegyezték, hogy 28 ezer munkaórára és 2 millió dollárra volt szükség hozzá. Így jött létre a monumentális (113 regiszteres és 5 manuálos) hangszer, amelyről a székesegyház egyik korábbi orgonistája így vélekedett:
„Van benne a forradalom előtti ízlést tükröző hangzásból, van a 19. századi romantikus ideált tükröző, szimfonikus zenekarra emlékeztető hangból, és van benne a 20. századi ízlésből is. Három-négy évszázad zenéje rejlik ebben a hangszerben.”
2019. április 15-én a Notre-Dame-székesegyház kigyulladt, de az orgona túlélte a tűzvészt. 2024. december 7-én, az újranyitási ünnepségen a hangszert négy művész – Olivier Latry, Vincent Dubois, Thierry Escaich és Thibault Fajoles – szólaltatta meg.
Olivier Latry korántsem idős (63 éves), de már az 1980-as évek közepe óta a Notre-Dame-ban szolgál; emellett a patinás párizsi Conservatoire orgonatanára. Egyházzenei és pedagógusi feladatai mellett évente több mint száz szólókoncertet ad, amelyekre sokszínű, összetéveszthetetlenül egyéni repertoárt alakított ki. Szinte mindig játszik Bachot – jelezve, hogy a német barokk nagymester életműve az orgonamuzsikának is alfája és omegája. Műsorainak gerincét mégis a mára igencsak elfeledett, francia (poszt)romantikus elődök muzsikája alkotja. Ide sorolható Alexandre Guilmant (1837–1911), a párizsi Schola Cantorum alapítója, a Conservatoire egykori orgonaprofesszora; Louis Vierne (1870–1937), a zenetörténet egyik legkiválóbb vak muzsikusa, aki több mint 35 éven át volt a Notre-Dame orgonistája; vagy Marcel Duruflé (1902–1986), aki Vierne asszisztenséből vált koncertező művésszé és zeneszerzővé.
A legizgalmasabbak mégis Latry saját improvizációi, amelyekben a barokk vagy épp romantikus témáktól messze, akár a jazz vagy a népzenei ihletésű műfajok határterületére kalandozik. Szintén orgonista felesége, a koreai születésű Shin-Young Lee társaságában is gyakran ülnek játszóasztalhoz, s olykor színészekkel, táncosokkal együtt gondolkodva, összművészeti produkciókat is létrehoznak.
