Szotyori Nagy Gábor orgonatanulmányait Koloss István orgonaművész-zeneszerzőnél kezdte, majd a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában Deák László orgonaművész irányításával folytatta.
Orgonaművész-tanári diplomát a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán szerzett 2011-ben. Tanárai: dr. Karasszon Dezső, dr. Jakab Hedvig és Kovács Szilárd voltak.
2010-2018 között a Budapest Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia orgonaművésze volt. Jelenleg a Szentendrei és a Kispesti Református Egyházközségek zenei vezetője, orgonaművésze. Emellett a budapesti Szent István Bazilika állandó helyettes orgonaművésze.
Rendszeres koncerttevékenységet folytat Magyarországon és külföldön egyaránt, évi 60-70 különböző koncerten közreműködik.
Külföldi szerepléseinek helyszínei voltak: Ausztria, Németország, Franciaország, Olaszország, Svájc, Lettország, Dánia, Oroszország, Skócia, Spanyolország Lengyelország, Erdély és Kína.
Repertoárján a kora barokk szerzőktől a kortárs zenéig szinte minden fontosabb mű megtalálható.
2011-ben a Liszt bicentenárium alkalmából Liszt Ferenc összes orgonaművét és átiratát előadta egy 13 koncertből álló országos turné keretében.
2020-ban F. Mendelssohn legjelentősebb orgonaműveit illetve egykori mestere Koloss István jelentős kompozícióit szólaltatja meg koncertsorozatok keretében.