Szerényi Domokos muzsikus családban született 2003-ban, édesapja és bátyja is előadóművész. Nagyszerűen muzsikál tekerőn, népi brácsán és nagybőgőn. Három éves korában kezdett táncolni a Csillagszemű Táncegyüttesben, zenei tanulmányait a Teleki-Wattay Művészeti Iskolában és az Óbudai Népzenei Iskolában végezte. Nyolc esztendős korában megnyerte az országos népzenei tanulmányi versenyt Gödöllőn. Rendszeresen muzsikál táncházakban, aktív közreműködője az óbudai „Kismuzsika” programnak. A Bokros Trióval koncertezik, emellett gyakran zenél Sebestyén Mártával és a Jánosi Együttessel is. Együtt dolgozik a Kanadában élő költő-előadóművész Savanya Istvánnal, illetve több kortárs képző- és iparművész – többek között Kósa Klára keramikusművész akadémikus – kiállításain is zenélt.