Barion Pixel
Nemzeti Orgonaregiszter Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema Dallamvivők Nemzetközi Ifjúsági Konferencia Koncertmisék Kamarakoncertek Térzene Stream koncertek (Youtube)
2017.10.03 - 2017.12.16.
Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny
Budapest, Pécs
Nimrod David Pfeffer

Az izraeli születésű Nimrod David Pfeffer a New York-i Metropolitan Opera másodkarmestereként, illetve a guatemalai Lyric Opera Company zeneigazgatójaként tevékenykedik.

A Metropolitan Opera zenekarával 2014-ben debütált, amikor is James Levine-nel közösen lépett fel a New York-i DiMenna Centerben.

A Metben beugró karmesterként és másod-karvezetőként dolgozott olyan produkciókban, mint a Szöktetés a szerájból, a Tell Vilmos, az Egy olasz nő Algírban, az Aida, az Idomeneo, az Anyegin, A bolygó hollandi, az Otello, a Tannhäuser, az Álarcosbál, a Bohémélet és a Varázsfuvola.

A guatemalai Lyric Opera Companyvel, melynek 2016-ban egyik alapító tagja volt, a Rigoletto és a Szerelmi bájital című operákat adták elő, melyeket a nemzeti televízió is közvetített. 2017–2018-ban a Bohémélet új előadását fogja dirigálni a társulat élén, emellett Verdi Requeimjét is játsszák majd a Guatemalai Nemzeti Szimfonikus Zenekarral.

Vendégkarmesterként a legutóbbi időkben a Mariinszkij Zenekarral, a The Juilliard Orchestrával, a Guatemalai Nemzeti Szimfonikusokkal és a Szentpétervári Capella Állami Szimfonikus Zenekarral lépett fel.

Pfeffer zongoraművészként is jelentős teljesítményt nyújtott. Karrierjét a Carnegie Hallhoz tartozó Weill Recitalban rendezett szólóestje mellett az American Ballet Theatre Kaméliás hölgy előadásában nyújtott produkciója fémjelzi, amikor is Chopin zenéjét játszotta a Metropolitan Opera színpadán. Jelentős esemény volt Oroszországban, a moszkvai Kremlben tartott szólóestje, illetve az Izraeli Filharmonikus Zenekar és más zenekarok közreműködésével rendezett szólókoncertje is.

Nimrod David Pfeffer szülőhazájában, Izraelben jelentős erőfeszítéseket tesz az arabok és a zsidók közötti párbeszéd erősítése érdekében. 2009-ben koncertet adott a békéért a Carnegie Hall Weill előadótermében, és az est bevételét a Jezreel-völgyi Zenei Központnak ajánlotta, ahol arabok és zsidók együtt tanulnak. A központ pénzügyi nehézségekkel küzdött, és a koncert bevétele hozzájárult az intézmény további működését biztosító összeg összegyűjtéséhez. Pfeffer e kezdeményezéséért Davis Projects for Peace-díjban részesült.

Nimrod David Pfeffer nemrégiben diplomázott a New York-i The Juillard Schoolban, ahol Alan Gilbert tanítványaként tanult. A Juillardban Buno Walter Ösztöndíjban részesült, és elnyerte a Charles Schiff Karmesterdíjat és a Norman Benzaquen Karrierdíjat is. A Metropolitan Opera fiatal művészeket támogató Lindemann programjának keretében a Mannes College of Music-ban is képesítést szerzett. Tanárai közül Pnina Salzmant, Victor Rosenbaumot, Richard Goode-t, David Hayest, Alan Gilbertet és James Levine-t kell kiemelnünk.