Paolo Bortolameolli karmester, akit a zeneszerző George Crumb „érzékeny és értő interpretációja” miatt dicsért, vizuális, szintetizáló és együttműködésre alapozó hozzáállást hoz a zenébe, amelyet áthat a művészetek összjátékáért való lelkesedése. Szenvedélyével, hogy a 21. századi közönséget összekösse a koncertpódiummal, Bortolameolli szívesen dirigál nagyzenekart, dolgozik ifjúsági zenekarokkal, és együttműködik a kortárs zeneszerzőkkel, előadásokat tart és ír.
Nemrégiben mutatkozott be a Los Angeles-i Filharmonikusokkal a „Symphonies for Youth” (Szimfóniák fiataloknak) programsorozatban.
A Yale Philharmonia másodkarmestereként olyan kollégákkal dolgozott együtt, mint Peter Oundjian, Xu Zhong, Jahja Ling, Shinik Hahm, William Christie és Helmut Rilling.
A 2014/2015-ös évadban Marin Alsop karmester helyetteseként dolgozott a Baltimore-i Szimfonikus Zenekarnál, idén pedig ugyanilyen feladatot tölt be Maestro Gustavo Dudamel, Thomas Adès és James Gaffigan mellett a Los Angeles-i Filharmonikusoknál, miközben másodkarmesterként részt vesz a Colburn-i Szimfonikusok munkájában, Maestro Matthias Pintscher és James Conlon munkatársaként.
A 2012/2013-as évadban a New Haven-i Kamarazenekar főigazgatójának posztját töltötte be.
2013-ban pályafutásának jelentős állomását jelentette a chilei Orquesta Filarmónica de Santiagóval közös produkció, melynek bemutatására Sztravinszkij tavaszi áldozat című műve ősbemutatójának 100. évfordulója alkalmából került sor. A koncert jelentős sikert aratott mind a közönség, mind a kritikusok körében, és elnyerte a Chilei Kritikusok Szövetségének különdíját.
Az ezután következő tíz hónap során hazájának valamennyi jelentős zenekarával dolgozott, köztük az Orquesta Sinfónica de Chile, az Orquesta de la Universidad de Concepción, az Orquesta USACH, az Orquesta de Cámara de Chile és az Orquesta Sinfónica Nacional Juvenil nevű együttesekkel.
2016-ban az operaszínpadon is bemutatkozott: Rossini Tankréd című operáját vezényelte a Teatro Municipal de Santiagóban.
Bortolameolli olyan nemzetközi hírű szólistákkal lépett fel, mint Ray Chen, Lucas Macías Navarro, Pacho Flores, Yuzuko Horigome, Kun-Woo Paik és mások.
2007-ben felkerült a chilei Sábado magazin által összeállított, az ország 100 legfontosabb fiatal vezetőjét felsoroló listára. 2009 és 2011 között pedig az Orquesta Juvenil de Colina nevű ifjúsági zenekar vezető karmesteri pozícióját töltötte be.
2011-ben vendégkarmesterként külföldön is bemutatkozott a Perui Nemzeti Szimfonikus Zenekarral.
Bortolameolli, aki a kortárs zene lelkes hívének vallja magát, gyakran dolgozik együtt fiatal zeneszerzőkkel. Közelmúltbeli tevékenységének sarokpontjai közé tartozik a Los Angeles-i The Industry Opera Company-val való együttműködése, akikkel Matthew Barnson The Rule and Excercises of Holy Dying című művét adták elő a New York-i Carnegie Hallban 2013-ban, valamint Justin Tierney és Mathew Welch zeneszerzők két operájának megszólaltatása az Experiment in Opera Company (Operatársulati kísérlet) program részeként. Ezenkívül részt vett az Amerikai Zeneszerzők Szövetsége által rendezett Opera Scenes Evening (Operajelenetek estje) című eseményen, a New York-i Symphony Space-ben.
2013-ban a RITE/NOW projekt vezetőjeként tevékenykedett, melynek fő eseménye a novemberben, a New Haven-i Woolsey Hallban tartott koncert volt. A koncerten azt a kifejezetten erre az alkalomra komponált szimfonikus művet mutatták be látványos vizuális effektusok kíséretében, amely Sztravinszkij Tavaszi áldozat című műve bemutatójának századik évfordulójáról emlékezett meg.
Tanári pályafutásának részeként Bortolameolli karmesterszakos hallgatók és ifjúsági zenekar-vezetők számára tart mesterkurzusokat a Chilei Ifjúsági Zenekari Alapítvány (Foundation of Youth Orchestras of Chile, FOJI) égisze alatt.