Barion Pixel
Nemzeti Orgonaregiszter Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema Dallamvivők Nemzetközi Ifjúsági Konferencia Koncertmisék Kamarakoncertek Térzene Stream koncertek (Youtube)
2017.10.03 - 2017.12.16.
Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny
Budapest, Pécs
Shoji Haraguchi

Shoji Haraguchi tanulmányévei idején, a tokiói Kioi Hall kamarazenekarának másodkarmestereként kezdte karnagyi pályafutását. Az Ueno Gakuen Egyetemen tanult Tacuje Simono professzor irányítása alatt, diplomáját 2012-ben szerezte. Ugyanebben az évben első díjat nyert a Budapesten rendezett Duna Nemzetközi Karmesterversenyen.

2013-ban a Liszt Ferenc Zeneakadémián, Medveczky Ádám tanítványaként folytatta zenekari karmesteri tanulmányait. Mesterdiplomáját 2016-ban szerezte. Diplomakoncertjén a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát vezényelte a Zeneakadémia Nagytermében.

A 32. Bartók Fesztiválon a Savaria Szimfonikus Zenekar és Hamar Zsolt kedvenc karmesterüknek jelölték.

A magyar közönség előtt 2016-ban, az 1956-os forradalom 60. évfordulója tiszteletére rendezett emlékkoncerten mutatkozott be karmesterként, amikor a MÁV Szimfonikusokat vezényelte.

Haraguchi 2015-ben kapcsolódott be az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány munkájába. Schönberg Pierrot Lunaire című művét, Bartók 2. hegedűversenyét és Rihm Verfandrungját vezényelte az Óbudai Danubia Zenekar élén a Budapest Music Centerben.

A vezénylés mellett trombitálni, zongorázni és énekelni is tanult a Liszt Ferenc Zeneakadémián, az Ueno Gakuen Egyetemen és a Bunkyo Egyetemen.

Shoji szívesen dolgozna Magyarországon, mivel úgy érzi, japánként és karmesterként mélyen kötődik a magyar zeneszerzők, különösen Kodály és Bartók világához; és küldetésének tekinti, hogy a magyar közönséggel megkedveltesse a japán zeneszerzők műveit.

Szakmai példaképei között tartja számon Fricsay Ferencet és a szlovén Anton Nanutot. Álma, hogy létrehozza a Fricsay Ferenc nevét viselő zenekart és akadémiát.