A Pécsi Művészeti Symphonic Band (PMSB) 1998-ban szerveződött újjá. A profi zenésznek tanuló fúvós és ütőhangszeresek a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium válogatott növendékei. Szólistaként, nemzetközi és országos versenyek díjazottjai, a Virtuózok tehetségkutató verseny aktív résztvevői. Az együttes repertoárja a barokk kortól kezdve napjaink zenéjéig terjed, melyben szimfonikus átiratok, musical feldolgozások és filmzenék is szerepelnek.
Szilágyi Lajos karnagy 2003-ban vette át a zenekar irányítását. Az együttes ezt követően az Európa Kulturális Főváros program keretében megvalósuló Wind Music Project házigazdája lett, majd elérte legjelentősebb eredményeit, többek között 2011-ben a Művészeti Szakközépiskolák Zenekari versenyének 3., majd 2014 és 2017-ben 2. helyezését.