Thomas Kornél a 2017-18-as évad óta a Savaria Szimfonikus Zenekar Asszisztens Karmesteri pozícióját tölti be. Középfokú zeneszerzés és karvezetői tanulmányait a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában végezte el. Ezt követően a bécsi Universität für Musik und darstellende Kunst karmesterképző szakán diplomázott. Főbb tanárai Mark Stringer, Yuji Yuasa, Ervin Ortner és Draskóczy László voltak. Egyetemi tanulmányai mellett részt vett több kiemelkedő mesterkurzuson és fesztiválon, mint például az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány Karmesterkurzusán, a Fort Wayne Nemzetközi Karmester Workshopon, a St. Magnus Fesztivál Orkney Karmester kurzusán és a Pierre Monteux Akadémia és Zene Fesztiválon. Karmesteri továbbfejlesztését olyan kimagasló művészek irányitották, mint Michael Jinbo, Daniel Harding, Sian Edwards, Douglas Bostock, Andrew Constantine és Marin Alsop.
2018-ban a második díjat és azon kívül két különdíjat nyert el az Opera Nice Nemzetközi Karmesterversenyen. 2016-ban a harmadik díjat nyerte el a 2. Atlantic Coast Nemzetközi Karmesterversenyen. 2014-től 2018 nyaráig az USA-beli Coloradóban működő kortárs együttes, a Nebula Ensemble zeneigazgatója és karmestere volt. Thomas az elmúlt évadokban olyan együtteseket vezényelt, mint a Scottish Chamber Orchestra, ORF Radio Symphonie Orchester Wien, Wiener KammerOrchester, Argovia Philharmonic, Budafoki Dohnányi Zenekar, Óbudai Danubia Zenekar, Zuglói Filharmonikusok, Fort Wayne Philharmonic, Severoceska Filharmonie Teplice és a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Kórus. Számos rangos zeneszerzővel is volt szerencséje együttműködni, mint Helmut Lachenmann, Kurtág György és Eötvös Péter.
Pályafutása során már három zenekarnál volt asszisztens karmester: a Denveri Filharmonikus Zenekarnál, a Lamont Szimfonikus Zenekarnál, illetve a Szent István Király Zeneiskolai Szimfonikus Zenekarnál. 2013 őszén a Lamont Szimfonikus Zenekar ideiglenes művészeti vezetője volt. A Lamont Opera együttessel is együttműködött, először asszisztensként majd, mint főkarmester. Kortárs opera tapasztalataihoz fűződik a Nebula Ensemble-nak írodott rövid operája és a bécsi Universität für Musik und darstellende Kunst médiazeneszerzői opera-projektje.
Zeneszerzőként is aktív. Az elmúlt évadokban rövidfilmeknek írt zenét. Rövidfilmes együttműködéseihez sorolható a University of North Carolina School of the Arts filmszaka és a University of York színház, film és televízió szaka. Felkéréseket kapott az Allegro Vivo Kamarazene Fesztiváltól, a Szent István Király Nőikarától és a Szent István Király Zeneiskolai Vonóskarától. 2006-ban a második díj nyertese lett zeneszerzésben a Bartók Béla Országos Zeneszerző és Improvizációs versenyen.
Kulcsfontosságúnak tartja az ifjúság zenei nevelését. 2013-2016-ig az El Sistema Colorado karmestere és művészeti tanára volt. A program harminc gyermekről hétszáz gyermekre növekedett, és a legtöbb diák szegény társadalmi és gazdasági családokból származott. Az ifjúsági zenekarok vezénylésén kívül vonós hangszerórákat tartott, az El Sistema kórust korrepetálta, és kottaátiratokat állított elő az ifjúsági zenekarok különleges igényeihez igazítva. Reménykedett és reménykedik abban, hogy a zenei oktatáson keresztül a hátrányos helyzetű gyerekek esetében pozitív szociális változásokat tud elérni.