A székesfehérvári Alba Regia Szimfonikus Zenekar immár több mint egy évszázados múltra tekinthet vissza: jogelődje az 1901-ben alakult Székesfehérvári Zenekedvelők Egyesülete vidéki viszonylatban páratlan méretű és színvonalú zenekara volt, mely – többek között Fricsay Richárd, a kiváló katonakarmester vezetésével – sikerrel alapozta meg a szimfonikus hangversenyek gyakorlatát a városban. Az együttest 1950-ben Székesfehérvári Szimfonikus Zenekar néven alakították újjá: sokáig a Vörösmarty Színházzal szoros együttműködésben dolgozott, egészen 2015. január 1-i önállóvá válásáig.
Az elmúlt évtizedek során tiszteletre méltóan hagyományőrző, ugyanakkor önmagát folyamatosan megújító zenekar működött a Királyok Városában, mely a különböző korosztályoknak és a különböző műfajokat kedvelő zenebarátoknak összeállított programjaival magas színvonalon szolgálja ki a helyben illetve a település vonzáskörzetében lakó, zeneszerető közönség igényeit. E munkában együttműködik Székesfehérvár más zenei együtteseivel, figyelemmel kíséri és lehetőség szerint pódiumra is lépteti az innen elszármazó fiatal művészeket – ám odafigyel arra is, hogy a székesfehérváriak minél több országos és nemzetközi hírű muzsikust megismerjenek. Az utóbbi évtizedekben itt megfordult karmesterek, énekes és hangszeres előadóművészek névsora tiszteletet parancsoló: a teljesség igénye nélkül említjük meg Koródi András, Erdélyi Miklós, Medveczky Ádám karmesterek, Fischer Annie, Ránki Dezső és Bogányi Gergely zongoraművészek, Kovács Dénes, Kocsis Albert, Szenthelyi Miklós és Szabadi Vilmos hegedűművészek, Házy Erzsébet, Rost Andrea, Miklósa Erika, Boross Csilla, Simándy József, Radnai György, Kálmándy Mihály operaénekesek nevét.
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar az elmúlt évtizedekben nagy sikerrel lépett fel a hazai koncertpódiumokon. 2007-ben kapott először meghívást a Művészetek Palotájába, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe, játszott a Zeneakadémián és ebben az évadban a pécsi Kodály Központban is hangversenyt ad.
A 2015-ben újjászervezett együttes legfontosabb feladata természetesen a zászlóshajó-szerep betöltése Székesfehérvár zenei életében: a hagyományos húsvéti, karácsonyi, halottak napi koncertek mellett állandó résztvevői a Filharmónia bérleti hangversenyeinek. Négy saját sorozattal várják az érdeklődő zenebarátokat: a fiatalabb korosztálynak szóló PartiTúra Ifjúsági Hangversenysorozattal, a szimfonikus zenekari Farkas Ferenc Hangversenybérlettel, a rendkívül kedvelt, a székesfehérvári belvárost nyaranta fesztiválhelyszínné varázsoló Harmonia Albensis – Templomi Hangversenyek sorozattal, valamint a Somorjai Ferenc Kamarazenekari Hangversenysorozattal. Székesfehérvár kulturális életének egyik legnagyobb szabású eseménye, a Musica Sacra-hangverseny pedig – az egyházzene remekműveinek megszólaltatásával a koronázó Bazilika romjai fölé emelt hatalmas szabadtéri színpadon – immár a zenekar gondosan ápolt hagyományainak részévé vált.
Az együttes repertoárja a barokktól napjaink zenéjéig terjed, kiemelt figyelmet szentelve az oratorikus műfajoknak: Bach, Händel, Mozart, Liszt, Brahms vagy Verdi műveit rendszerint a város kórusainak közreműködésével szólaltatják meg. Az utóbbi időben a régizene megszólaltatásában is aktívak, de a színvonalas populáris muzsika sem hiányzik műsorukból, s magas színvonalon játszanak színpadi zenét: többek között Kodály két színpadi műve, a Háry János és a Székelyfonó, Mascagni Parasztbecsület és Mozart Figaró lakodalma című operái, valamint több népszerű operett csendült fel már nagy sikerrel előadásukban.
A Székesfehérvár művészeti életében meghatározó szerepet játszó együttes immár az országhatárokon túl is nevet szerzett magának és a Királyok Városának: az elmúlt esztendőben Olaszország neves színházaiban adtak sikeres hangversenyeket (Leccében és Firenzében), 2018 elején pedig a Moszkvai Városi Balettel együttműködve angliai turnéra indultak, Nottingham (Royal Concert Hall) és Manchester (Palace Theatre) közönsége előtt lépve fel. A zenekar művészi munkáját jelenleg Dubóczky Gergely karmester irányítja.